Kicsoda szakíthat el minket a Krisztus szeretetétől? Nyomorúság... vagy éhség? (Róma 8:35.)
Ma az ösztönökkel igyekeznek bennünket megfogni. Ha Ábrahám ösztönszerűen elvándorolt hazájából, ahol éhezés volt, most csordában mennénk el azonnal onnan, ahol nincs mit enni, mert már annyira tömegesen és ösztöneinkben lettünk irányíthatóak. Isten egy olyan egységre hív bennünket, ahol már nem számítanak ezek a belső irányító erők. Pál apostol nem tagad, nem azt mondja ájtatosan: ne fájjon annyira az éhezés, ne ez irányítson, hanem állít: egy új és sokkal fontosabb kötődésre hív. Isten szeretetében mindez megoldódik. A sareptai özvegynek az volt a dolga, hogy az utolsó marék lisztjéből az Isten emberének adjon pogácsát. Ez volt a bizalomnak az a jele, amire Isten válasza így hangzott: nem fogy ki a véka, mindig lesz a tálban liszt. Ezt a kicsi bizalmat kéri tőlünk is. Sose felejtem el, amikor egyszer régen festtettünk, és nem volt pénzünk kifizetni a végén azt a számunkra hihetetlen nagy összeget, amit a festő mondott. Akkor olvastuk éppen Mária énekét, aki megénekelte, hogyan töltött meg éhezőket javakkal, gazdagokat pedig üres kézzel bocsátott el... Gondolkodtam, mit kellene eladnunk ahhoz, hogy kifizessük az összeget. Mire innen is onnan is hozott a postás váratlanul pénzt, és minden magától megoldódott. Az ember életében vannak ilyen kis csodák, ha észrevesszük őket. Ha bizalommal keressük Isten kezét, akkor az éhezés sem annak a jele lesz, hogy innen el kell menni, hanem hogy Krisztus szeretetétől még ez sem választ el. Adja Isten, hogy Ő valóban egy mindennél biztosabb pont legyen számunkra. (Fekete Ágnes)
A nap gondolata:
Akár abban hiszel, hogy meg tudod csinálni, akár abban, hogy nem, az élet mindig igazolni fog. (Henry Ford)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése