De a lévitákat nem vették számba Izráel fiai között, ahogyan megparancsolta az ÚR Mózesnek. Így cselekedtek tehát Izráel fiai. Pontosan úgy táboroztak hadijelvényeik mellett, és úgy indultak el mindnyájan nemzetségenként és nagycsaládonként, ahogyan megparancsolta az ÚR Mózesnek. (4Móz 2:33-34)
A mai Igében fedezzük fel a rendet! Isten maga mondja el Mózesnek, hogy milyen rendet kíván népe között. Sok ilyen leírás szerepel a Szentírásban, mint ez a mai. Találkozunk első olvasásra unalmasnak tűnő nemzetségtáblázatokkal, s ilyennel is, mint a mai: a törzsek táborozásának és menetelésének a rendjével. Talán azt gondoljuk, hogy ez szervezés kérdése, miért kerül bele ilyen a Szentírásba? Pedig éppen arról beszél ez, hogy maga Isten akar rendet teremteni népe között. Isten a rend Istene. Ő maga egy rendezett világot teremtett. S amikor rendet rakunk, egy szép környezet, egy harmonikus emberi kapcsolat a szívünk mélyén örömöt teremt bennünk, ez azt jelenti: ott hagyta Isten a lelkünk mélyén rendet teremtő keze nyomát. Ezért itt az Ige egy hétköznapi dologban mutatja be Isten látását, mégpedig hadi-, katonai dolgokban. Kérdezhetné a mai ember: miért fontos ebben Isten akarata? Minden kornak bizonyára megvoltak a maguk hadviselési szabályai. Volt ennek kialakult katonai kultúrája. Ha megnéznénk annak a kornak a régészeti feltárásait, akkor az ásatások eredményét látva, kialakulhatna bennünk egy kép az akkori fegyverekről, arról, hogy mi volt akkor a katonai dolgokban az elfogadott irány, amit mindenki figyelembe vett. Azaz, akkoriban hogyan hadakoztak, fegyverkeztek a népek. Nem mindegy, hogy élt ezekkel népe? Nem, de erről majd holnap olvashatsz! (Berencsi Balázs)
A nap gondolata:
A keresztyén életben minden gyengeség abból származik, hogy Krisztussal élni akarunk ugyan, de Vele meghalni nem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése