Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül, aki pedig nem hisz, elkárhozik. (Márk 16:16)
De sok gyermeket megkereszteltünk abban a reményben, hogy szüleik hitvalló keresztyének, s majd gyermeküket is úgy nevelik és neveltetik, hogy vallást tegyenek Krisztusról.
Pedig mint látjuk, nem a keresztség üdvözít, hanem a hit. A hit pedig hallásból van. Beszéltünk-e eleget Krisztus áldozatáról, az Atya szeretetéről ezeknek a megkeresztelteknek? Hol maradnak mégis az egyházból, a gyülekezetekből? A papíron, a névsorban szerepelnek, de hol lehetnek?
Ez az Ige a felelősségünkről is szól: beszélni kell a hitünkről. Kiben hiszünk e mai világban? Mellékesen szót ejtünk Krisztusról is? Pedig nincs más út, egyedül Rajta keresztül juthatunk az örök életre. Hiteles tanúk vagyunk-e? Vagy csak beszélünk Róla, de nem élünk Vele?
El kell mondani minden megkereszteltnek, hogy mi motiválja a mi cselekedeteinket. Miről mondunk le és miért? Milyen értékek határozzák meg életünket, s miért pont a keresztyén értékrend szerint élünk. Elhallgatott bizonyságtételeink veszélybe sodorják azokat, akik körülöttünk élnek, s megkeresztelték őket, csak épp a mi hallgatásunk miatt nem jutottak hitre. El fognak kárhozni! S ez a mi lelkünkön szárad, a mi hallgatásunkkal idéztük elő.
Amíg még nem késő, keressük fel őket, s beszélgessünk velük. De ne számon kérjünk, hanem a szeretet nyelvén szóljunk. Ahogy Krisztus is tanított minket!
(P. Tóthné Szakács Zita)
A nap gondolata:
A hit nem jótéteményeket váró kancsal égre pillantás, hanem a lélek állapota, énünk beállítottsága Krisztussal, Krisztus iránt. (Luther Márton)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése