2013-06-27

Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk minden mértéket meghaladó nagy, örök dicsőséget szerez nekünk,  mivel nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra, mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók. (2Kor 4:17-18)

Szenvedés. Ki szereti ezt? De hozzánk tartozik. Értünk, a javunkra. A következő történet is bemutatja hogyan:

Egy férfi talált egy császárpillangó selyemgubót, és megtartotta – azzal a céllal, hogy majd végignézi, ahogy a gyönyörű teremtmény kibújik belőle.

Végül elérkezett a nagy nap, és a pillangó elkezdte keresztülküzdeni magát a selyemgubó egyik végén levő kis nyíláson. A küzdelem órákon keresztül tartott, de úgy tűnt, hogy a lepke egy bizonyos ponton túl soha nem lesz képes keresztülnyomni a testét.

Végül a férfi – azt gondolva, hogy valami nincs rendjén, és hogy a nyílásnak biztosan nagyobbnak kéne lennie, fogott egy kisollót, és óvatosan elvágta a visszatartó selyemszálakat. A lepke könnyedén kibújt és kimászott az ablakpárkányra. Teste nagy volt és duzzadt, szárnyai kicsik és összezsugorodottak. A férfi azt gondolta, hogy a szárnyak néhány órán belül olyan gyönyörűvé fejlődnek majd, amilyet várt. De nem így történt. A lepke, amelynek egy csodálatos teremtménynek kellett volna lennie, és szabadon kellett volna repülnie, rövid kis életét azzal töltötte, hogy duzzadt testét és zsugorodott szárnyait vonszolta körbe-körbe.

Azok a visszahúzó selyemszálak és a küzdelem, amely ahhoz kellett, hogy az állat keresztüljusson a kis nyíláson, Istennek olyan módszere, amely abban segít, hogy a folyadék a testből a szárnyakba jusson. A selyemfonal ’kegyelmes’ elnyisszantása a legkegyetlenebb tett volt.

Isten gyakran megengedi számunkra a küzdelmet ahelyett, hogy – mint egy nagy testvér – helyettünk küzdene. Kétségtelen, hogy mindezt megkönnyíthetné, és életünk minden pillanatát kellemessé tehetné. De amikor minden erőnket megfeszítjük, és majdnem a végsőkig kifáradunk, akkor olyan változás megy végbe bennünk, ami máskülönben soha nem történt volna meg: a ’folyadék’ kifejleszti szárnyainkat, és a maga idejében képesek leszünk repülni.

Vágd rövidebbre a küzdelmet néhány döntő pontnál, és örökre béna maradsz… egészen addig, míg Isten nem ad egy újabb lehetőséget a küzdelemre, amely ugyanazt végzi majd el, amit az első – megszakított küzdelemnek kellett volna elvégeznie bennünk.”

A nap gondolata:

 Előbb vagy utóbb mindenkit érnek csapások. Ilyenkor vagy elkeseredve, dacosan, kedvtelenül, cinikusan kerül ki szenvedéseiből, vagy pedig megnemesedett lélekkel, mélyebb állhatatossággal, gazdagabb szeretettel és erősebb bizalommal Istenben. (Fosdick)