Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk minden mértéket meghaladó nagy, örök dicsőséget szerez nekünk, mivel nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra, mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók. (2Kor 4:17-18)
Szenvedés. Ki szereti ezt? De hozzánk tartozik. Értünk, a javunkra. A következő történet is bemutatja hogyan:
Egy férfi talált egy császárpillangó selyemgubót, és megtartotta – azzal a céllal, hogy majd végignézi, ahogy a gyönyörű teremtmény kibújik belőle.
Végül elérkezett a nagy nap, és a pillangó elkezdte keresztülküzdeni magát a selyemgubó egyik végén levő kis nyíláson. A küzdelem órákon keresztül tartott, de úgy tűnt, hogy a lepke egy bizonyos ponton túl soha nem lesz képes keresztülnyomni a testét.
Végül a férfi – azt gondolva, hogy valami nincs rendjén, és hogy a nyílásnak biztosan nagyobbnak kéne lennie, fogott egy kisollót, és óvatosan elvágta a visszatartó selyemszálakat. A lepke könnyedén kibújt és kimászott az ablakpárkányra. Teste nagy volt és duzzadt, szárnyai kicsik és összezsugorodottak. A férfi azt gondolta, hogy a szárnyak néhány órán belül olyan gyönyörűvé fejlődnek majd, amilyet várt. De nem így történt. A lepke, amelynek egy csodálatos teremtménynek kellett volna lennie, és szabadon kellett volna repülnie, rövid kis életét azzal töltötte, hogy duzzadt testét és zsugorodott szárnyait vonszolta körbe-körbe.
Azok a visszahúzó selyemszálak és a küzdelem, amely ahhoz kellett, hogy az állat keresztüljusson a kis nyíláson, Istennek olyan módszere, amely abban segít, hogy a folyadék a testből a szárnyakba jusson. A selyemfonal ’kegyelmes’ elnyisszantása a legkegyetlenebb tett volt.
Isten gyakran megengedi számunkra a küzdelmet ahelyett, hogy – mint egy nagy testvér – helyettünk küzdene. Kétségtelen, hogy mindezt megkönnyíthetné, és életünk minden pillanatát kellemessé tehetné. De amikor minden erőnket megfeszítjük, és majdnem a végsőkig kifáradunk, akkor olyan változás megy végbe bennünk, ami máskülönben soha nem történt volna meg: a ’folyadék’ kifejleszti szárnyainkat, és a maga idejében képesek leszünk repülni.
Vágd rövidebbre a küzdelmet néhány döntő pontnál, és örökre béna maradsz… egészen addig, míg Isten nem ad egy újabb lehetőséget a küzdelemre, amely ugyanazt végzi majd el, amit az első – megszakított küzdelemnek kellett volna elvégeznie bennünk.”
A nap gondolata:
Előbb vagy utóbb mindenkit érnek csapások. Ilyenkor vagy elkeseredve, dacosan, kedvtelenül, cinikusan kerül ki szenvedéseiből, vagy pedig megnemesedett lélekkel, mélyebb állhatatossággal, gazdagabb szeretettel és erősebb bizalommal Istenben. (Fosdick)
Isten Álldgyon Tesvér
VálaszTörlés