Megvallottam neked vétkemet, bűnömet nem takargattam. Elhatároztam, hogy bevallom hűtlenségemet az ÚRnak, és te megbocsátottad bűnömet, amit vétettem. (Zsoltárok 32,5)
Dávid azért kezd bele ebbe a tanítókölteménybe, mert neki van tapasztalata arról, hogy milyen érzés odaállni Isten elé, és őszintén megvallani a bűneit. Amikor már elviselhetetlen volt a fájdalom, végre megszületett a döntés: Elhatároztam, hogy bevallom hűtlenségemet az Úrnak.
Igen, ez egy döntés. A megtérés döntése. Mert a megtérés nem más, mint Isten felé fordulás. Isten mellett döntök, és elindulok felé. Ahogyan a tékozló fiú is elindult az Atyával ellenkező irányba, aztán egy ponton visszafordult, és megtért a hazájába, megtért az Atyjához. Döntés kérdése az, hogy a bűneimmel kapcsolatban már nem az elfojtást, a titkolózást, a magyarázkodás, az ellentámadás, a mentegetőzés útját választom, hanem a megvallás útját!
Ez egy olyan döntés, amit senki nem hozhat meg a másik helyett. Sőt, még Isten sem dönthet helyettünk. Az, hogy felismerve a bűneimet, mit teszek velük: rejtegetem, takargatom őket, vagy megvallom bűnbánattal Istennek, azt én egyedül dönthetem el. Ez a szabad akaratunknak a része.
A zsoltáros üzenete egyértelmű: bevallottam - és te megbocsátottad. Nem automatikusan, nem magától értetődően, nem elvárható módon, de mégis valóságosan megtörtént a bűnbocsánat.
Leírja, hogy most már biztonságban van. Leírja, hogy most már boldog embernek mondhatja magát. Hiszen a testi-lelki nyomorúságból megérkezett az Atya bűnbocsátó kegyelmébe, ami felszabadította a lelkét a terhek alól. (Bodnár Máté)
A nap gondolata:
Láttatok ragyogóbb napsugarat annál, mely a záporeső után áll elő? Ilyen ragyogó a lélek öröme a bűnbánat könnyzápora után. (Spurgeon)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése