Akik bálványokhoz ragaszkodnak, mind szégyent vallanak, mert maguk a mesterek is csak emberek. (…) Aki hamuban gyönyörködik, azt félrevezeti a saját megcsalt szíve. (Ézsaiás 44:11.20.)
Mai Igénk bizony könnyen megtévesztheti a ma emberét. Jelesül, hogy bálványimádás és kéz alkotta szobrok határtalan tisztelete, mondhatni imádása Ézsaiás próféta korának és egyáltalán az ókornak volt a bevett szokása. Talán egyből az ötlik a hallgatóság fejébe, hogy bálványokról beszélni 2013-ban finoman szólva sem aktuális. Anakronizmus, azaz korhoz nem illő dolog.
De vajon tényleg így van-e? Vajon tényleg felesleges dolog beszélni bálványokról és bálványozásról jelenünkben?
Hadd emeljem ki Kálvin János egyik gondolatát e tekintetben, amit a reformáció századában, és nem az ókorban így fogalmaz: „Az ember szíve bálványgyártó műhely.”
Ebben a műhelyben pedig megállás nélkül folyik a gyártás. Tehát nincs leállás. Az ember szívében folyamatosan „képződnek” azok a teremtmények, hiedelmek, melyeknek a világon semmi közük nincsen Istenhez, templomhoz, vagy éppen a Szentíráshoz. Isten maga fogalmazta meg a talán sokakat megdöbbentő gondolatot: Csalárdabb a szív mindennél… (Jer 17:9) Hiszel az Úrnak? Vagy áltatod magad? (Lovász Krisztián)
A nap gondolata:
Az “én” rendkívül fogékony az őt megillető jogok irányában, de vak az Isten igazságán és jogán esett csorba meglátására.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése