Akik bálványokhoz ragaszkodnak, mind szégyent vallanak, mert maguk a mesterek is csak emberek. (…) Aki hamuban gyönyörködik, azt félrevezeti a saját megcsalt szíve. (Ézsaiás 44:11.20.)
Miközben szívünkre, mint bálványgyártó műhelyre tekintünk, aközben azt is látni kell, hogy valóban, „gyártás” közben, alkotás hevében az ember tulajdonképpen utat épít. Gondoljunk csak bele: teremtünk gondolatokat, ideákat, gerjesztünk erőforrásokat és mindezeket a saját igényeink, önös céljaink elérése érdekében. Jobb esetben arra vágyunk, hogy találkozzunk a transzcendenssel, a természetfelettivel, arra vágyunk, hogy utunk során célba érkezzünk. Szokták mondani Istennek, valami Mozgatónak, Univerzumnak, de mindenképpen valami, valaki olyannak, ami, és aki nagyobb, mint az ember. Rosszabb esetben azonban ezeket a bálványgyártó műhelyben kreált dolgokat és erőket nem találkozásra, hanem szétszakításra használják az emberek. Testvér! A te szíved ne bálványokat gyártson, hanem keresse az élő Isten közelségét, a Vele való kapcsolat szorosságát. Akkor ledőlnek a bálványok és szíved központját az az Isten foglalja el, akit az megillet… (Lovász Krisztián)
A nap gondolata:
A kegyelem csak annyi újat és annyi erőt tud bennünk teremteni, amennyit a Szentlélek világosságában – régi, megbízhatatlan és megromlott természetünkből halálra ítéltünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése