Ki nekem Jézus?
Kinek mondanak engem az emberek? /Márk 8,27/
Jézus három évig járt-kelt az emberek között, tanított, elhívott, gyógyított, bizonyságot tett küldetéséről, világosan megmondta, hogy honnan jött, mi a célja ebben a földi világban. Fel is jegyezték mindezekből a legfontosabbakat, de korántsem tölti ki a teljességet, mert amit tett, „...maga a világ sem tudná befogadni a megírt könyveket” /János 21,25/.
Ilyen előzmények után tette fel a kérdést Jézus a tanítványainak: „Kinek mondanak engem az emberek?”
Ma is feltehetnék ezt a kérdést 2000 év után, amikor már oly sok mindent írtak róla, kutattak utána, de úgy gondolom, a válasz hasonló lenne: nagy ember, humanista, vallásalapító, szociálisan érzékeny, avagy igazi próféta. De nem az a fontos, hogy mások mit mondanak róla, hanem az, nekem személyesen kicsoda ő? Ha Péterrel együtt ki tudom mondani, hogy Jézus Krisztus Isten fia, az én személyes Megváltóm, akkor helyesen értelmezem az Írásokat. Hiszen az egész Biblia rólam, az emberről és magáról Jézus Krisztusról, a bűneinkért szenvedő és megigazulásunkért meghalt, de feltámadott Megváltónkról szól. Ha ezt világosan látjuk és el tudjuk fogadni, akkor boldogok lehetünk, mint Péter, aki az élő Isten fiának mondta Jézust. A legfontosabb, hogy mi ma élő emberek az Írások alapján ismerjük meg Jézust és tanításait, fogadjuk be azokat, cselekedjük akaratát és magát Jézust hirdessük az embereknek, ne pedig róla beszéljünk, mint valamilyen jó ember, feltámadott próféta, a szegények megsegítője, a gazdagok ellenfele. Hittel kell elfogadnunk őt. (Horváth Csaba)
A nap gondolata:
Aki a Jézus Krisztus keresztjét nem értékeli nagyra, abban nincs meg a Krisztus lelke.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése