Miközben Pál Athénben várta őket, háborgott a lelke, mert látta, hogy a város tele van bálványokkal. (ApCsel 17:16)
Mindenkit tartson meg a maga hite! – mondta annak idején szülőfalumban egyik szomszédunk. Kétségkívül mindenkinek van hite. Valakiben, valamiben, valahogyan mindenki hisz, de megtart-e bennünket a hitünk? Meggyőződéssel vallom: akármilyen hit nem rendelkezik megtartó erővel. Egy olyan ember, aki komolyan veszi a Jézus Krisztushoz tartozást, vagyis hisz az Úr Jézusban, az pontosan úgy érez, mint Pál apostol, akiről azt írja igénk, hogy háborgott lelkében, amikor Athénba érkezve meglátta, hogy hányféle istenségnek vannak ott tisztelői és követői. Ez a háborgás felelősségteljes gondolkodást takar, ugyanis látta Pál, hogy mennyi mindenben hisznek az Athénban élők, de nem ismerik az élő Istent és az Ő egyszülött fiát, az értünk halált vállaló és abból feltámadó Jézus Krisztust. Legyinthetett volna az apostol: kit érdekel, hogy tévelyegnek, nekem már üdvösségem van és ez a lényeg. De nem ilyen önző módon gondolkodott, hanem minél többekkel meg akarta ismertetni a Megváltó Krisztust. Bennünk is ott van ez a háborgás, ha látunk tévelygő embereket, vagy nem érdekel mások örökkévaló sorsa?
A nap gondolata:
Nem a csoda a hit édesanyja, a csoda a hit gyermeke.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése