„Aznap, amikor beesteledett, a hét első napján, ott ahol összegyűltek a tanítványok, bár a zsidóktól való félelem miatt az ajtók zárva voltak, eljött Jézus, megállt középen, és így szólt hozzájuk: ’Békesség néktek!’ És miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. A tanítványok megörültek, hogy látják az Urat. Jézus erre ismét ezt mondta nekik: ’Békesség néktek!” /János 20, 19-21a/
Az elmúlt napokban, hetekben rendre békés, boldog újesztendőt kívántunk egymásnak, békét, békességet kívánva, miként református köszöntésünkben is naponként ezzel a szóval fordulunk hittestvéreinkhez. (Az áhítat eredetileg év elején íródott ~~szerkesztő~~)
A feltámadott Krisztus is ezzel a szóval köszöntötte tanítványait, amikor első ízben jelent meg nekik halálát, sírból való életre ébredését követően: Békesség néktek! Kétszer egymás után hangzik köszöntése: békesség néktek! Az új élet hajnalán, a történelem egészen új korszakának kezdetén ez a szó volt a nyitány, mely utat mutatott, mely nemcsak a megrémült, holnaptól rettegő tanítványok lelkét rendezte, de utat mutatott az egész világnak is. Hát hogy is ne lenne illő és méltó, Istennek tetsző, ha egy újesztendőnek hajnalán mi magunk is ezzel a szóval köszöntenénk egymást, mutatnánk utat egész elkövetkező esztendőnk számára, Isten felé és egymáshoz való viszonyunkat megalapozva: békesség! Hogy is ne lenne méltó beszélgetéseinket, találkozásainkat ezzel az üdvözléssel kezdeni, erre az alapra építeni. A Feltámadott első, szép szavát használd fundámentumként, „és szóval, kézfogással másnak add. Az Isten békessége is ragad.” S ha a szó mögött a krisztusi lelkület is munkálkodik szavaidban, meglásd: nyert ügyed van! /Gyallai Henrietta/
A nap gondolata:
Békesség nélkül nincs megszentelődés, megszentelődés nélkül nincs békesség.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése