„Aznap, amikor beesteledett, a hét első napján, ott ahol összegyűltek a tanítványok, bár a zsidóktól való félelem miatt az ajtók zárva voltak, eljött Jézus, megállt középen, és így szólt hozzájuk: ’Békesség néktek!’ És miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. A tanítványok megörültek, hogy látják az Urat. Jézus erre ismét ezt mondta nekik: ’Békesség néktek!” /János 20, 19-21a/
Amikor azonban Istenben bízó lélekkel kívánunk békességet egymásnak, talán nem is vagyunk tudatában kívánságunk biblikus tartalmának. Megelégszünk valami sokkal kevesebbel, beérjük valami nagyon lecsupaszított gondolati tartalommal, s hajlamosak vagyunk azt gondolni, ahol két ember nem esik egymás torkának, az már béke, ahol nem szitokszavaktól hangos a közeg, ott békességről beszélhetünk. Pedig ez még messze nem jelenti azt, hogy szívünk birtokolná a békesség Istenének ajándékát. Mert a Szentírás többek között így mutatja be az Urat, mint békesség Istenét, aki a békesség szövetségével ajándékozza meg népét!
Az Ószövetségben a fogalom eredetéül szolgáló salom kifejezés olyan gazdag jelentéstartalommal bír, hogy más nyelven szinte nem is lehet visszaadni. Tökéletes, sértetlen, érintetlen, teljes, ép – ezt mind magában rejti! Befejezni egy házat; helyre állítani a dolgok eredeti állapotát, épségét; megbékíteni egy hitelezőt; teljesíteni egy fogadalmat – ez mind visszaadható ezzel az egyetlen fogalommal: salom, azaz békesség. Nem egyszerűen tehát a háború ellentéteként áll előttünk, hanem a mindennapi élet jólétét jelöli, annak az embernek állapotát, aki összhangban él önmagával, a természettel és Istennel! Amikor tehát ezzel a szóval köszöntjük egymást, akkor olyan életet kívánunk, amelyben minden a helyén van, amely ép, zavartalan, sértetlen, egész! Mindezzel a mögöttes tartalommal mondd legközelebb: békesség! /Gyallai Henrietta/
A nap gondolata:
Van békesség, mely nem függ külső körülményektől, hanem a belül lakozó Krisztustól. Ezt semmiféle vihar nem zavarhatja meg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése