„Aznap, amikor beesteledett, a hét első napján, ott ahol összegyűltek a tanítványok, bár a zsidóktól való félelem miatt az ajtók zárva voltak, eljött Jézus, megállt középen, és így szólt hozzájuk: ’Békesség néktek!’ És miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. A tanítványok megörültek, hogy látják az Urat. Jézus erre ismét ezt mondta nekik: ’Békesség néktek!” /János 20, 19-21a/
A békesség Istentől kapott szövetség, s ily módon ajándék, de nem csupán egy passzív ajándék, melyet semmittevő módon élvezhetünk. Isten ezen a munkaterületen is szolgálatunkat, aktivitásunkat, kapcsolatainkat akarja bevonni a cél érdekében, ahogyan a boldogmondások sorában oly szép megfogalmazásban van előttünk: „Boldogok, akik békét teremtenek” - Újfordítás; „Boldogok a békességre igyekvők” - Károli (Mt 5,9). Vagyis a békesség nem egy késztermék, amit leemelünk az üzlet polcáról, és steril csomagolásban hazaviszünk! Nekünk kell békét teremtenünk! Nekünk kell békésségre igyekeznünk! Nem fog bekopogtatni az ajtón, s nem fogja azt mondani: megérkeztem… Az idősek otthonában, ahol mindennapjaimat töltöm, időről időre életre kelnek morgolódó hangok, hogy egy ilyen, egy egyházi intézményben miért nem tudnak egymással békében élni az emberek, hogy mindig megsértődgetnek egymásra, mégiscsak tenni kellene valamit… Mondják a lakók, sértett szemmel tekintve a másikra… Ilyenkor mindig azt szoktam mondani, hogy ez egyedül rajtunk múlik. Kívülről ezt megparancsolni senkinek nem lehet; kívülről valakinek a szívébe békét plántálni nem lehet: azt nekünk kell megteremtenünk otthonainkban, nekünk kell naponként igyekeznünk rá. Ahogyan az év eleji köszöntéseinknek is van egy kicsi hamis felütése, amikor azt mondjuk: az óesztendő vigyen el mindent, ami rossz, a haragot, a bánatot, az újesztendő pedig hozzon el mindent, ami jó: szeretetet, békességet… Nem a naptárnak napjai fognak nagytakarítást végezni otthonainkban, vagy a lelkünkben. Nem a naptárnak napjai fognak ajtódon bekopogni, elkérve szívedből a szomszédod vagy éppen a testvéred ellen érzett haragodat, és nem a naptárnak napjai fogják szívedbe helyezni a békesség csíráját, a megbocsátást és a szeretetet. Neked kell békét teremtened, neked kell békességre igyekezned.
Ne csak kívánd lélektelen, üres szavakkal a békességet, teremtsd meg magad körül! /Gyallai Henrietta/
A nap gondolata:
Miként lehetne annak tartós békessége, aki másnak dolgaiba belekeveredik, ki idegen ügyek után szalad, s aki ritkán és keveset száll magába. (Kempis Tamás)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése