Quo vadis, domine?
Jézus így szólt tanítványaihoz: „Én az Atyától jöttem, és eljöttem a világba; de most elhagyom a világot, és az Atyához megyek.” (Jn 16,28).
De hová mész uram? A vég mindig izgatta az emberek fantáziáját. A szurkolókat a meccs vége, a diákokat a vizsgaeredmény, a pályázókat a nyertes, hétköznapi életünkben ezer dolog, de legfőképpen életünk eredménye a végelszámoláskor.
Madách így kiált az Ember tragédiájában: „Csak az a vég, azt tudnám feledni!”
Hogy végződött Jézus földi pályája? A kereszt tövében azt gondolták: kész, vége, nincs tovább, meghalt Ő és vele az új eszme, a szeretet eszméje. Hiszen megölték! Azután húsvét hajnalán minden a feje tetejére állt. Rájöttek az apostolok, hogy mindennek így kellett történnie, hisz Jézus többször mondta, de ők ez ideig nem voltak képesek felfogni. Nem hibáztathatjuk őket, nekünk sem ment volna könnyebben. Örömteli csalódás volt ez számukra. Jézusnál a földi halál egy állomás volt csupán, nem fejezte be „életét”.
Negyven nap után magasba emelkedett, felhő takarta el. A felhő az Ószövetségben az Isten jelenlétének jelzője volt. A színhely ismét az oly jól ismert Olajfák hegye volt. Ez a hely összeköti a szenvedést, a megdicsőülést, a második eljövetelt, a világ végét és a végítélet napját. Többször olvashatjuk a Szentírásban: „Jézus ül az Atya jobbján.” Ez a tökéletes Isten-jelenlét, együttlét kifejezése, vagyis hogy Jézus hatalma egy az Istenével. Jézus ittlétekor két világban élt. Amikor emberként járt, beszélt, tanított, pihent akkor is az isteni „én” cselekedett, akinek a hazája az ég. Ezért volt érthetetlen és titokzatos az egész egyénisége. A feltámadás után már megjelent benne az igaz mivolta. A föld nem volt képes többé befogadni, testével, lelkével kívül esett ennek a világnak a törvényein, így a mennybemenetel szükségszerű követelménye volt a megdicsőülésnek. Jézus mennybemenetelekor eszünkbe jut a mi mennybemenetelünk. Vajon lesz ilyen? S ha igen, hogyan? Jézus azt mondta: „Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higgyetek Istenben, és higgyetek énbennem. Az én Atyám házában sok hajlék van; ha nem így volna, vajon mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek helyet készíteni a számotokra? És ha majd elmentem, és helyet készítettem nektek, ismét eljövök, és magam mellé veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ott legyetek ti is.” (Jn 14, 1-3) (Prókai Árpád)
A nap gondolata:
Ha valakinek törékeny, csetlő-botló, gyenge hite van, az térdeljen, imádkozzék, menjen hívő közösségbe, mert ott hitek, imádságok összegeződnek. Láthatatlan fénysugár veszi azt körül, és egymás hite által épülünk. (Gyökössy Endre)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése