Jézus ekkor így szólt: „Vajon nem tízen tisztultak-e meg? Hol van a többi kilenc? Nem akadt más, aki visszatért volna, hogy dicsőítse Istent, csak ez az idegen? (Lk 17:17-18)
Jézus elküldi a papokhoz a Hozzá forduló leprásokat. Tulajdonképpen, amíg odafelé tartottak meggyógyultak Jézus által mind a tízen, de közülük csak egy tért vissza köszönetet mondani.
A hálátlanságra álljon itt egy másik példa. Szolgáljon tanulságunkra!
Évekkel ezelőtt elsüllyedt egy hajó a Michigan-tavon keletkezett viharban. A közeli egyetem diákjai azonnal mentőcsapatokat formáltak. Az egyik diák, Edward Spencer tizenhét embert mentett meg a süllyedő hajóról. Amikor kimerülten a szobájába vitték, ezt kérdezte: „Megtettem-e minden tőlem telhetőt? Úgy gondoljátok, hogy tényleg megtettem?” Évekkel később R. A. Torrey erről az esetről is beszélt egy Los Angeles-i összejövetelen, és a hallgatóságból egy férfi közölte vele, hogy Edward Spencer is jelen van az összejövetelen. Dr. Torrey az emelvényre hívta Spencert, aki már nagyon idős volt, és lassan fölment a lépcsőkön, miközben nagy tapssal köszöntötték. Dr. Torrey megkérdezte tőle, hogy maradt-e valami különös emléke arról az esetről. Ezt válaszolta: „Csak az, hogy az általam megmentett tizenhét ember közül egyetlenegy sem mondott köszönetet.”
Tényleg ennyire hálátlan az ember? Én is?
A nap gondolata:
Az Isten iránti hála nem egyéb, mint elismerése annak, hogy Ő az, aki ad, és mi csak elfogadjuk Tőle.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése