Ébredj fel, aki alszol, támadj fel a halálból, és felragyog neked a Krisztus. (Efézus 5,14)
Hogy múltunk mennyire szervesen bennünk él, a tudatunk alatt is folyamatosan dolgozva, arra nézve a másik példát hadd hozzam éppen az élet másik véglete felől, halálunk órája felől. Egyrészt általánosan ismert tény, hogy időskorban felerősödnek a régvolt történések emlékei, a gondolati hangsúly szinte teljes egészében áttolódik akár egészen a gyermekkor emlékeibe, olyan elevenséggel felidézve azokat, melyre a tudomány nehezen talál magyarázatot. Másrészt pedig az elmúlt években lelkipásztorként, lelkigondozóként többek halálos ágyánál megállva, általános tapasztalatként hadd mondjam, hogy az utolsó órákban, napokban bizony a múlt minden terhe rászakad az elköszönőre. Mondom így: rászakad. Mert a múltnak mindaz a temetetlen történése, mely nem lett kibeszélve, kimondva, felvállalva, elrendezve, az utolsó órákban hatványozott súllyal szakad rá a viselőre. Amikor rádöbben, amikor eszébe jut, hogy valamit nem mondott ki – egy bizonyos személynek, vagy általánosságban véve a világnak; valami fontosat nem beszélt meg élete egy szereplőjével; valamit nem intézett el – s talán már nem is fog, mert már nem lesz rá lehetősége. Döbbenetes egy ilyen búcsúzást végig kísérni, amikor a múlt terhei ólomsúllyal tartják fogva a lelket, nem engedve a békés búcsúzást, az elengedést. Balgán azt hisszük, ha valamiről nem beszélünk, az egy idő után megszűnik létezni, pedig nem így. Sem a memóriánk, sem a lelkiismeretünk, sem a bűntudatunk nem felejt, bármennyire is szeretnénk a tudatunkkal, értelmünkkel a felszín alá söpörni dolgokat. A szőnyeg alá söpört szemét még oda nem való szemét marad.
Elengedhetetlen, hogy múltbéli tetteidet, életed eseményeit, megválaszolatlan kérdéseit tudatosítsd önmagadban, hogy lelkedben valóban elindulhasson egy pozitív belső változás; hogy földi életed utolsó órájában ne szakadjanak rád a múltad feldolgozatlan tettei. Ha lelkedet, bűntudatodat altatod talán hosszú évek óta, kérd Istent, s ő ad bátorságot a szembenézéshez, és megáld a terhektől való felszabadulás örömével! „Ébredj fel, aki alszol!"
/Gyallai Henrietta/
A nap gondolata:
A szolgálat művészet. Isten az első szolgáló. Az embereket szolgálja, de nem az emberek szolgája.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése