„Halld meg, Izrael: az Úr a mi Istenünk, egyedül az Úr! Szeresd azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből! Maradjanak a szívedben azok az igék, amelyeket ma parancsolok neked! Ismételgesd azokat fiaid előtt, és beszélj azokról, akár a házadban vagy, akár úton jársz, akár lefekszel, akár fölkelsz! Kösd azokat jelként a kezedre, és legyenek fejdíszként a homlokodon. Írd azokat házad ajtófélfáira és kapuidra!" (5Móz 6,4-9)
A mózesi törvényekben megannyi példát látunk, melyek arra rendeltettek, hogy Izrael népének emlékeit, Istenhez kötődő kötelékeit életben tartsák.
Gondolatukba kellett idézni a múlt történeteit, ezt a célt szolgálta, szolgálja a páska-ünnep (kovásztalan kenyerek ünnepe) is, amikor az asztalt körülülve a zsidó családok évenként felidézik a szolgaság házából, az Egyiptomból való szabadulás történetét, megerősítve az Istennel kötött szövetség hűségét. „Tartsátok emlékezetben ezt a napot…" - hangzik erre vonatkozóan is a mózesi törvény. Ugyanezt a célt szolgálja az ún. 'mezúza' előírása, az ajtófélfa fölé helyezett tok, benne Izrael fent idézett, legfontosabb imádságával.
Mire int az ige? Mindig legyen szemed előtt Istennek szava, mindig legyen helye beszélgetéseidben, ismételgesd azokat! Kösd jelként a kezedre! Írd azokat házad ajtófélfáira!
Mennyit tudjuk cicomázni önmagunkat, lakásainkat is teleaggatva felesleges dísz-kacatokkal; kézfejünket nem egyszer jegyzettömbként használjuk -, de vajon mikor jutott utoljára eszedbe egy igével kapcsolatban, hogy ezt felírom magamnak valahova, akár lakásom egy szegletébe, akár a kezemre, hogy el ne felejtsem, mert erre emlékezni akarok?!
És vajon ünnepeink, asztali közösségeink mikor kezdődtek utoljára azzal, hogy felidéztük az Úr nagy tetteit, szabadításait? Népünk életében megtapasztalt nagy eseményeit – hálaadással? Vagy csak családod életében tapasztalt gyógyulásokat, születéseket, örömöket – hálaadással emlékezve ezekre? Nem csak úgy, „sztorizgatva", hanem hálaadással felidézve?
A közös múltra való emlékezés családjaink, közösségeink összetartó erejévé lehet! Hitünk, egyházunk életben maradásának pedig legbiztosabb záloga ez lehet: ismételgesd Istennek áldásait, tetteit, beszélj azokról fiaid, gyermekeid, családod előtt!
/Gyallai Henrietta/
A nap gondolata:
Imádkozunk- vagy ítélkezünk? Azt hiszem, szívünk az utóbbira hajlik, meglehetősen könnyen. Ne megszóljunk, hanem fölszóljunk, föl, a mi Atyánkhoz, közbenjárva a vétkezőért!(Gyökössy Endre)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése