Pedig kevésre van szükség, valójában csak egyre. Mária a jó részt választotta, amelyet nem vehetnek el tőle. (Lk 10,42)
Engem, legutóbb februárban „vakított meg" a teljesítménykényszer. Elmondom, hogyan váltam „Mártává", majd „Máriává"; hogyan vesztettem el, aztán nyertem vissza a tiszta látásomat! Kedd a szabadnapom. Amikor ki tudom venni, mert nem hívnak sehová. Ilyenkor átmegyek „háziasba". Kis rendrakás, porszívózás, mosás, teregetés, stb. Jó hallani, amikor a délután hazaérkezők elismerik azt a keveset, amit ezen a téren teszek a családért. Meg akarok felelni ennek a minimális elvárásnak.
Pár hete kedden nagyon jó volt egyedül lennem arra a pár órára, mert elég sok minden szakadt rám az előző napokon. Elintegettem a családot, aztán elkezdtem bepakolni a mosógépbe, és kinéztem a könyvespolcom soron következő, portörlésre kész szakaszát. De nem esett jól. Valami feszített. Kimentem havat seperni. Az is idegesített. 1 óra után rávettem magam: oda kellene ülni Jézus lábához! Meg is tettem. Leültem a kényelmes fotelbe, lehunytam a szemem és… odakerültem Jézus lábához. Elmondtam neki, mennyi minden foglalkoztat. Semmi különös nem történt. Mégis, - azt fogalmazom meg, amit nem lehet -: „meghallottam", melyik ügyemmel mit kell tennem. Miben kell elmélyülnöm, mit kell elvetnem, mit kell odaadnom neki, mert én már elértem azt a pontot, ahol tehetetlen vagyok.
Nem tudom, mennyi idő telt el, de amikor felálltam és újra nekikezdtem a teendőim elvégzésének, kiderült, hogy mindegyik „megvárt"! Felesleges volt a felől aggódni, hogy elkészülök-e. Mert a legfontosabb készen volt! Újra figyelni tudtam a munkáim, a szolgálataim diszpécserére: Jézus Krisztusra. Ráadásul: mindent meg tudtam csinálni! (Na jó, nem tisztítottam ablakot!...) (Kereskényi Sándor)
A nap gondolata:
Nem ahhoz kell az akarat, hogy válasszunk a lehetőségek között, hanem ahhoz, hogy döntésünket véghez vigyük. (Bitó László)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése