2014-05-24

Jaj! Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert tizedet adtok a mentából, a kaporból és a köményből, de elhagytátok mindazt, ami a törvényben ezeknél fontosabb: az igazságos ítéletet, az irgalmasságot és a hűséget; pedig ezeket kellene cselekedni, és azokat sem elhagyni… (Mt 23,23-28) Jaj, jaj! A „jaj" első hallásra egy olyan kis mókásnak is nevezhető indulatszó lenne, ha nem tartalmazna mégis olyan sok keserűséget és negatívumot. Hiszen elsősorban a fájdalom kifejezésére használjuk. Gyors, hirtelen ért csapás miatt, hirtelen felkiáltásként, indulatunk kifejezéseként, másrészt hosszan tartó fájdalom, tartós gyász elhordozására, a kesergés időszakára. Az Ószövetségben a próféciákban is megtaláljuk, például Ézsaiás könyve (5. rész) hosszasan sorolja fel, hogyan vonatkozik ez sokakra: „Jaj azoknak…". És nem véletlen, hogy ezt a szót találjuk mintegy metaforaként is a Jelenések könyvében, ahol a világ végének leírásakor többféle megközelítésről hallunk mindig hetes felosztásban (a hét pecsét, a harag hét pohara, hét trombitaszó, és itt találjuk a „hét jaj-t" is. A világ végét és annak fájdalmát jelzik a jajszók. Nagyon hangsúlyos indulatszóként találjuk Jézus utolsó beszédei között, amikor a farizeusok ellen sorolja fel a sok jajt a külső és belső közti különbség érzékeltetésére Jézus sok képet használ ebben a beszédben, a legerőteljesebb ezek közül a sír szimbóluma. A sír kívülről lehet díszes, faragott, gazdag, festett, meszelt, de belül a halált, az elmúlást hordozza. S ez látszik meg a látszatra még jónak tűnő cselekedetekben is. Tizedet adhat valaki a mentából, kaporból, köményből, tehet hangsúlyt a látható, a mérhető dolgokra, de mit ét mindaz, ha a lelki élet nem követi. Ha elmarad az igazságos ítélet, az irgalmasság, a hűség gyakorlása. Az ember legtöbbször a külsőt veszi észre (egymásban is), azzal él, de kevésbé fordít gondot a belsőre, ami rejtve van. Az egyházban is időnként azt tapasztaljuk, hogy a láthatókra nézünk, melyek köztudottan ideigvalók, és kevésbe a belső történésre. Pedig mindig a belsőnk történései hatnak a külső felépítményre is. (Bölcsföldi András) A nap gondolata:  „Keserves szívvel Magyarországban Mondhatjuk magunkról A nagy siralmat, kit Jerémiás Régen írt zsidókról: Emlékezzél meg, hatalmas Isten, Nyomorúságinkról; Tekints mi reánk, állj bosszút immár Mi nagy romlásinkról! Téríts tehozzád, és mi megtérünk, Kegyelmes Úr Isten! Újítsd meg immár mi napjainkat, Mint régi időben." (Jeremiád, RÉ 385. dicséret)