2015-09-06

„Amikor pedig az egyik vendég meghallotta, így szólt hozzá: „Boldog az, aki Isten országának vendége." Ő pedig a következőképpen válaszolt: „Egy ember nagy vacsorát készített, és sok vendéget hívott meg. A vacsora órájában elküldte a szolgáját, hogy mondja meg a meghívottaknak: Jöjjetek, mert már minden készen van. De azok egytől egyig mentegetőzni kezdtek. Az első azt üzente neki: Földet vettem, kénytelen vagyok kimenni, hogy megnézzem. Kérlek, ments ki engem! A másik azt mondta: Öt iga ökröt vettem, megyek és kipróbálom. Kérlek, ments ki engem! Megint egy másik azt mondta: Most nősültem, azért nem mehetek. Amikor visszatért a szolga, jelentette mindezt urának." (Lk 14,15-21) Amikor meghívunk valakit magunkhoz vendégségbe, kinyitjuk előtte a házunk ajtaját, azzal kifejezzük, hogy elfogadjuk, beengedjük az illetőt az életterünkbe. Nem e-mailen, skype-on, facebookon akarjuk tartani vele a kapcsolatot, hanem terített asztal mellett szeretnénk közösséget megélni vele. Nem akárkit hívunk meg, megválogatjuk, kit engedünk be ebbe a szűk térbe. Azt is tudja azonban minden háziasszony és házigazda, hogy milyen rossz, amikor rákészülődünk egy ünnepre, várjuk a vendégeket finom falatokkal, minden elő van készítve, aztán jön egy telefon: ne haragudj, de nem tudunk menni. Az Isten országába való meghívás pedig nem szűkkeblű válogatással csak néhánynak szól, hanem minden embernek, s nem egy alkalommal, hanem újra meg újra, míg tart a kegyelmi idő. S vajon hányan utasítják vissza, mondják le a meghívást? S vajon te konkrétan? Kérlek, próbálj emlékezni, csak az elmúlt egy esztendőben hány konkrét meghívást kaptál te vagy családod mondjuk a gyülekezettől, ahova helyileg tartozol?  Talán keresztelés ünnepén szólt a hívás a későbbiekre nézve a gyülekezet közösségébe. Éltél-e vele? Talán ifjúkorba lépett gyermeked számára hangzott a hívás, konfirmációra ösztönözve. Engedted-e? Közötte meg számtalanszor hangzik a hívás akár istentiszteleten, levélben, gyermeked által a hittanórákról. Biztos vagyok benne, hogy érkeznek hozzád is a meghívások mindenféle gyülekezeti, igei alkalmakra, konfirmációi jubileumra stb. Sokan örömmel fogadják ezeket, de a legtöbb ember válasza azonnal a mentegetőzés, a kifogás. A magyarázat, hogy miért nem. Ma már nem azt mondjuk, hogy szántóföldet vagy ökröt vettem, hanem azt, hogy azt a kis szabadidőt mégiscsak a családdal kellene töltenem. Ma már az ökröket kell kipróbálni, hanem a számítógépet, az új telefont. Gyökössy Endre írja ezzel az igével kapcsolatosan: Van valami, ami nagyon el tud keseríteni: az hogy mennyi prédikációt, evangélizációt kibírunk. Igen, hihetetlen, mit kibír a keresztyén ember, ellenállóak, rezisztensek lettünk az igével szemben! Mennyi meghívást is kibírunk, anélkül, hogy személyesen érintve éreznénk magunkat… Sokszor olyanok vagyunk, mint a kavics a folyóban: belül szárazak… Körül ölel bennünket az élő víz, de belül, a szív olyan marad, mint a sivatag… Pedig ezzel a visszautasítással nem a gyülekezetet utasítjuk vissza első renden, hanem magát a megváltó egy örök, igaz Istent. Aki azt szeretné ma is, ha semmi nem veszne el az általa készített kegyelemből. Ne menj el süket füllel a hívó szó mellett, hiszen „boldog az, aki Isten országának vendége"! /Gyallai Henrietta/ A nap gondolata: A jóra való törekvésben annyi akadály ér bennünket, amennyi bennünk a világ szeretete. (Kempis Tamás)