Keresés ebben a blogban

2016. január 12., kedd

2016-01-12

Mi pedig megmaradunk az imádkozás és az ige szolgálata mellett. (ApCsel 6:4)
Az imádkozás komoly munka. Aki nem hiszi, még nem gyakorolta igazán. De tegyen próbát. Szánjon rá napi 30 percet 1 hónapon keresztül. Ha ezt valaki vállalja és meg is csinálja, nem fogja azt sem gondolni, sem mondani, hogy az imádkozás könnyű dolog. Az Igére figyeléssel ugyanez a helyzet. Azt olvasni, abban elmélyülni, hirdetni és hallgatni, odaszánt időt igényel. S ami még ebből kell, hogy következzen: az engedelmesség. Hiszen mit sem ér, ha valaki olvassa, hirdeti, hallgatja az Igét, de nem engedelmeskedik az Úr szavának, akaratának. Egy gyülekezet életének középpontjában ugyanis Isten áll. Az imádság és az Ige pedig Vele köt bennünket össze.
Olykor azt érzem, hogy vannak, akik összetévesztik a gyülekezetet világi klubokkal. Ez utóbbiban összegyűlnek az emberek, jól érzik magukat különösebb kötelezettségvállalás nélkül. A keresztyén gyülekezetekben is összegyűlnek az emberek, ám elsősorban nem azért gyűlnek össze, hogy jól érezzék magukat, hanem azért, hogy az Urat keressék, Őt dicsérjék, szolgálják, az Ő akaratát megtudják és megvalósítsák. Mindezt pedig csak elkötelezetten lehet és érdemes végezni. 
Legyél imádkozó, Igére figyelő ember! Találd meg azt a szolgálatot, melyet rád akar bízni az Úr! Egyáltalán nem mindegy, hogy egy gyülekezetben kiszolgálást vár az ember, vagy ő maga akar szolgálni. Jézus azt mondta magáról, hogy „Az Emberfia nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy Ő szolgáljon és adja az Ő életét váltságul sokakért." És mi mit mondunk önmagunkról?

A nap gondolata:

Ha használjuk a menny kapujának kulcsát, az imádságot, minden kinyílik előttünk, amire lelki életünknek szüksége van.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése