Keresés ebben a blogban

2016. február 27., szombat

2016-02-27

Nem jött még el az én órám. (János 2:4)
Jézus szavai ezek, melyeket az édesanyjának mondott annak tényfeltáró rövid mondatára, mely szerint nincs boruk.  Mindennek rendelt ideje van – olvassuk a Prédikátor könyvében. Jézus is eszerint élt és cselekedett. Ha szólunk neki és kérjük segítségét, eljön az ő ideje. Ma is így van ez. Persze látnunk kell, hogy nekünk általában azonnal kellene minden: főképpen a segítség. Add meg Uramisten, de máris… Ám tudunk-e várni? „Jó csendben várni az Úr szabadítására" – olvassuk a Szentírásban (JerSir 3:26). Akár tudunk várni, akár nem, az Úr tanítgat bennünket erre. Olykor azért nem teljesíti a kéréseinket, vagy nem akkor és nem úgy, mert szeretne megtanítani bennünket várni. Mekkora lecke ez nekünk! Elhisszük-e azt, hogy Ő tud és akar segíteni? Hogy van hatalma mindenkor közbelépni, de ha nem akkor segít, amikor szerintünk kellene, Ő akkor sem késik el.
Amikor valaminek híjával vagy, keresd Jézust. De megteheted ezt mások életét látva is. Történetünkben (Jn 2:1-11) Mária szólt Jézusnak nem az ifjú pár, nem a fiatalok szülei, akik örömszülőkből könnyen kudarcot vallókká lehettek volna. Volt valaki a lakodalomban, aki észrevette a bajt és Jézus segítségét kérte. Lehetünk egymás életének ilyen figyelmes szemlélői. Olyanok, akik nem azért nézik a másik életét, mert csámcsogni akarnak rajta, mert jól informáltak akarnak lenni, hanem mert szeretik annyira a másikat, hogy szükség esetén segítenek, vagy a legfőbb segítőhöz, Jézushoz mennek. Egymás életét imában hordozhatjuk, különösen a szükség, a nyomorúság idején. Tegyük meg, vigyük Jézus elé, ha bajt látunk és kérjük, segítse meg a bajba jutottakat!

A nap gondolata:

A hívő embert lelki embernek nevezzük. Lelkével él hitéletet, és hitével él lelki életet. A hitet nem az ész erősíti és támogatja, hanem a lélek. A lélek áld, dicsér, magasztal, szomjúhozik és kívánkozik. Ez mind Istenre vonatkozik. Az élet teljessége Isten! A hitben, az Istenbe vetett hitben van tartalom, értelem és megelégedés. Isten nélkül üres az élet. (Udvarnoki Béla)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése