Hogyan lehet üdvözülni? – tehetjük fel a meglehetősen lényeges kérdést. Csak egy módja van ennek. Kegyelemből. Önerőből nem lehetséges. A zsidó emberek úgy gondolkodtak (és gondolkodnak), hogy ha betartják Isten törvényeit, akkor üdvösség az osztályrészük. Mikeás könyvében olvassuk: „Ember, megmondta neked, hogy mi a jó, és hogy mit kíván tőled az ÚR! Csak azt, hogy élj törvény szerint, törekedj szeretetre, és légy alázatos Isteneddel szemben." Az evangéliumokban is azt olvassuk, hogy a Jézus korabeli kegyesek, az írástudók és farizeusok igyekeztek a tőlük telhető maximumot nyújtani a törvény betartásának kérdésében. Szinte egymást próbálták felülmúlni abban, hogy ki tartja be jobban, alaposabban az isteni törvényeket. Azt gondolták, hogy amennyiben ez sikerül, akkor egyenes út vezet az üdvösségre. A szándék nem rossz, de valami még sincs rendben. Nem ismerték fel ugyanis, hogy lehetetlen betartani az Úr törvényeit. Lehetetlen megugrani azt a mércét, amit Isten elénk állít. Akkor pedig nem erre van szükség. Mármint az ugrálásra.
Hozok ide egy példát a sport világából. Tudja-e valaki, hogy mennyi a magasugrás világrekordja? Tippelni lehet önmagunkban, de elmondom, hogy más ez a szám a nőknél, mint a férfiaknál. Meglepően más. A női magasugrás világrekordja 2 méter 9 centiméter. Ugyanez a férfiaknál 2 méter 45 centiméter. Mi lenne, ha azt mondanák az arra illetékesek, hogy csak az kaphat aranyérmet, aki legalább 4 métert tud ugrani. Nem tévedés: 4 métert. Önerőből. Ez a lehetetlen kategória. Teljességgel lehetetlen. Kár megpróbálni. Akkor nincs valami más megoldás arra nézve, hogy győztes legyen valaki? De van. Ám az már egy másik történet.
A nap gondolata:
A pokol kapuja felett ez áll: a megérdemelt jutalom. A menny kapuja felett pedig ez: Isteni kegyelem.
|
Ez a blog Katona Béla református lelkész és csapatának üzeneteit tartalmazta. Az utolsó Napi Igés üzenet 2020. július 24-én jelent meg
Keresés ebben a blogban
2017. április 27., csütörtök
2017-04-24
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése