2017-08-02

    Neveld a gyermeket a neki megfelelő módon,
még ha megöregszik, akkor sem tér el attól. (Péld 22:6)

A gyermekeink igényelnek bennünket, szülőket.
De vajon jut rájuk elég időnk? Nem vállaljuk olykor
túl önmagunkat az ő kárukra? Gondolkodtasson el a következő történet:

Egy apuka, aki egész életében szorgalmasan tanult és keményen dolgozott,
arra törekedett, hogy kisfiának is minél több dolgot megtanítson.
Mivel azonban rengeteg munkája volt, igyekezett olyan elfoglaltságokat is
találni a fiúnak, amihez nem kell folyamatos szülői jelenlét,
mégis tanul és fejlődik általa a gyermek.

Egyik este több órás munkája volt még hátra, de a kisfia nagyon eleven volt,
és a szokásos játékai nem kötötték le. Ekkor az apa gondolt egyet,
elővett egy világtérképet, majd darabokra vagdosta azt,
és alaposan összekeverte a darabokat.

„Tessék fiam, ragaszd össze a világot." – mondta elégedett mosollyal az arcán,
majd visszaült az íróasztalához. Gondolta, most legalább lesz néhány óra nyugalom,
hogy befejezze a munkáját. Fiát ismerve meg volt róla győződve,
hogy addig próbálkozik kitartóan, amíg meg nem csinálja, és jó eséllyel
neki kell majd rászólnia, hogy most már menjen aludni, majd holnap folytatja.

Fél óra sem telt el azonban, és a gyerek ismét ott állt az asztalánál,
mosolygó arccal közölve, hogy kész van. Az apa nem akart hinni a fülének.
Felállt, átment a gyerekszobába, és megdöbbenve látta,
hogy a kisfiú valóban tökéletesen helyére tette az összes darabot.

„Ezt meg hogy csináltad? Hiszen még nem is ismered a világot!
Hogy tudtad a helyükre tenni a darabokat?" – kérdezte értetlenül az apuka.

„Nem ismerem a világot," – mondta a kisfiú –
„de mielőtt összevágtad a térképet, észrevettem, hogy a hátulján van egy ember.
Arra gondoltam, hogy ha az embert megjavítom, akkor a világ is megjavul."
A nap gondolata:

Felelősek vagyunk nem csak magunkért, hanem a házunk népéért.
A bűn nem magánügy! Ha vétkezel, veled együtt szenvednek azok, akiket szeretsz.
Ha viszont Krisztust befogadod, annak derűje mindenkit érint.