Hogy el ne bizakodjam, tövis adatott a testembe… (2Kor 12:7)
Az elbizakodottság bűn. Hasonlóan a kishitűséghez. A kettő között az a különbség, hogy a kishitűség kicsiny, erőtlen istenképpel rendelkezik. Az ebben szenvedő ember önmagát se látja erősnek, de nem látja az Úr erejét és hatalmát sem elég nagynak ahhoz, hogy bármiben segíteni tudjon rajtunk. Az elbizakodottság bűne pedig abban áll, hogy önmagunkat látjuk nagyobbnak, többnek, mint, amilyenek vagyunk. S itt már az Úrról a hangsúly önmagunkra kerül át, ami mindig torzulást eredményez a hitünkben. Olvasd el a Lukács 18:9-14 rövid szakaszát. Így kezdődik: „Némely elbizakodott embernek, aki igaznak tartotta magát, a többieket pedig lenézte, ezt a példázatot mondta…" (Lk 18:9) és jön a farizeus és a vámszedő története. Az Úr törvényét megtartani igyekvő farizeus imádsága megdöbbentő. Ha figyelmes szívvel olvassuk, hallgatjuk, akkor rájövünk, hogy ez nem az Úrról szól. Ebben nincs benne Isten dicsérete, de a saját dicsérete annál inkább. Egy önfényezés ez az ima. Már pedig Isten gyermeke senki előtt nem kell, fényezze magát, Isten előtt különösen nem. Nincs értelme…
A nap gondolata:
Az vall igazán kudarcot, aki meg sem próbál repülni az Istentől kapott szárnyakkal. Tehát tedd azt, amire Isten elhívott!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése