„Mondd meg nekem a nevedet!"
„Akkor ezt mondta Jákóbnak: Bocsáss el, mert hajnalodik! Ő azt felelte: Nem bocsátlak el, amíg meg nem áldasz. Ekkor megkérdezte tőle: Mi a neved? Ő így felelt: Jákób. Erre azt mondta: Nem Jákób lesz ezután a neved, hanem Izráel, mert küzdöttél Istennel és emberekkel, és győztél. Jákób azt kérte: Mondd meg nekem a nevedet! De ő így válaszolt: Miért kérded a nevemet? És megáldotta őt. Jákób Penúélnak nevezte el azt a helyet, és ezt mondta: Bár láttam Istent színről színre, mégis életben maradtam. Már sütött a nap, amikor átkelt Penúélnál, és sántított csípőjére. Ezért nem eszik meg Izráel fiai mindmáig a csípő forgócsontján levő inat, mert ütés érte Jákób csípőjének forgócsontján az inat." (1Móz 32, 27-32)
Jákób tusakodásának történetéből szól hozzánk az ige.
Mi a neved? – kérdezi azt, akivel küzd! Érdekel a neved! Tudni akarom, hogy ki vagy!? Jákób is visszakérdez. Mi a neved? Kölcsönös kapcsolat. Áldást ad a neve helyett és új nevet ad! Jákób nincs többé: Izráel a neved! Most nem csalt Jákób, hogy áldott legyen! Most kapta az áldást ingyen, kegyelemből. Nem démonnal küzdött, hanem önmagával, önmaga bűneivel, múltjával. Leszámolt régi önmagával. Ezért lesz áldott! Megáldja Jákóbot, ő pedig elengedi. Nem tudja meg a nevét, ahogyan Mózes sem: Ki vagy Uram? Vagyok, aki vagyok!
Az Úr volt az! Ki is lehetne más? Csak ő tud így küzdeni értem, értünk! Kegyelmes az Úr. Nem véletlen, az sem ahogyan Jákób elnevezte tusakodásának helyét: Penuél, melynek jelentése Isten arca. Szinte fülünkbe cseng a költő szava: „Egy Isten arc van eltemetve bennem." Mit üzen? Maradj egyedül csendben az Úr előtt. Vidd elé mindazt, ami mögötted van és tedd az ő kezébe a jövődet is. (Angyalosy Zsoltné)
A nap gondolata:
Gyere, állj Isten elé, és kérd: Uram, segíts! Hinni akarok! Benned, a mindenség Urában!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése