„Mi Isten munkatársai vagyunk." (1Kor 3:9)
Mi jut eszünkbe ezekről a szavakról: munka, munkahely, munkatársak, főnök? Akinek volt, vagy van munkahelye, annak bizonyára jó néhány dolog. Ez lehet jó és rossz is. Amiket tapasztaltunk, amiken keresztülmentünk, az meghatározza a válaszunkat. A válaszaink pedig alapjában határozzák meg még az életünket is.
Sokfélék vagyunk mi, emberek. Van, aki szeret dolgozni, van, aki egyáltalán nem szeret. Van, aki jól érzi magát bárhol, más nem találja a helyét sehol. S nyílván ez egy széles skála, melyen ott vagyunk valahol mindnyájan, gondolunk, érzünk, tartunk valamit az előbbi kifejezésekről.
Hogyan állunk a munkánkhoz? Erre nézve álljon itt egy rövid történet: Amikor a londoni Szent Pál Katedrálist építették sok munkást megkérdeztek ennek kapcsán. Egyetlen rövid kérdést intéztek egyesével a dolgozók felé: Mit csinál? A legtöbben azt mondták, hogy „Téglát rakok", vagy „Követ hordok". Egy munkás azonban, aki éppen maltert kevert, nagyon vidámnak és lelkesnek tűnt. Amikor megkérdezték tőle, hogy mit csinál, azt válaszolta: „Egy pompás katedrálist építek."
Remélem, jól értjük a különbséget: az egyiknek teher a munka, a másik annak örül, hogy valami értékeset csinál. Sokaknak gyötrelem, szükséges a mindennapi betevőhöz, míg viszonylag kevesen azt gondolják, hogy munkájukkal hozzájárulhatnak valami olyanhoz, ami érték. A kétféle felfogás különbsége a munka minőségére is hatással van. Ki fog többet és jobban dolgozni? Ugye nem is kérdéses.
A nap gondolata:
A haszontalan szolga ahelyett, hogy magát okolná, a munkahelyét ócsárolja.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése