„Ezért, szeretett testvéreim, legyetek szilárdak, rendíthetetlenek, buzgólkodjatok mindenkor az Úr munkájában, hiszen tudjátok, hogy fáradozásotok nem hiábavaló az Úrban." (1Kor 15:58)
Igénk azt mondja, hogy kitartó, rendíthetetlen legyen Isten embere. Az Úrban, az Úr munkájában jellemezzen bennünket a kitartó, rendíthetetlen hozzáállás. Mert van, aki a bűnben, a balgaságban, a rosszban kitartó. Nem ez a feladatunk, hanem az, hogy az Úr munkájában legyünk kitartóak. Nézzünk az Úrra és azt végezzük el, amit nekünk szán, amit ránk bíz az Úr.
Az Ige arra bátorít, hogy Jézus tanítványai legyenek hitükben, az Úrért végzett fáradozásaikban rendíthetetlen emberek. Miért van szükségünk erre a biztatásra, bátorításra? Egyfelől azért, mert bűnös, gyarló emberek vagyunk, és ebből kifolyólag igaz ránk, hogy nem vagyunk mindig egyforma lelki állapotban. Hajlamosak vagyunk az elcsüggedésre, megfáradunk, ellankadunk. Tudjuk, még a legkiválóbbak is megbotlanak. Másfelől a világ ezer meg egyféle módon próbál bennünket elvonni az Úrtól és az Úr ügyében való munkálkodástól. Kísértések érnek bennünket naponta. Ebben is. Nem ritkán a szenvedés, az élet mélységei is megpróbálnak lélekben egyre messzebb vinni az Úrtól. Ahelyett, hogy életünk eseményei, nehézségei közel vinnének az Úrhoz, sokakat eltávolítanak tőle. A közelmúltban olvastam valakiről, aki elvesztette feleségét és egyedül maradt kicsiny gyermekével. Sanyarú sorsáról nyilatkozva azt mondta, hogy nem tud hinni Istenben. Ahogy olvastam a riportot, összeszorult a szívem, mert azt gondolom, hogy minél mélyebben vagyunk, annál jobban szükségünk van az Úrra. Mindig szükségünk van rá, de minél nehezebb az életünk, annál inkább. Ha a nyomorúságainkban nem Istenre építünk, akkor továbbra is homokra, mulandóra, idővel összeborulóra építünk, ahelyett, hogy Jézusra, az egyetlen szilárd alapra építenénk.
A nap gondolata:
Ha van benned valami jó, tételezz fel mások felől még jobbat, hogy el ne bizakodjál!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése