A közöttetek levő presbitereket tehát kérem én, a presbitertárs és Krisztus szenvedésének tanúja, valamint eljövendő dicsőségének is részese: legeltessétek az Isten közöttetek levő nyáját; ne kényszerből, hanem önként, ne nyerészkedésből, hanem készségesen; ne is úgy, mint akik uralkodnak a rájuk bízottakon, hanem mint akik példaképei a nyájnak. És amikor megjelenik a főpásztor, elnyeritek a dicsőség hervadhatatlan koszorúját. (1Péter 5:1-4)
A mostanság zajló presbiteri tisztújítás kapcsán kiváló útmutatást ad Igénk. Mi nem feladata egyetlen presbitériumnak és presbiternek sem? A kényszeredett szolgálat, a nyerészkedés, az uralkodás. Ezek nem tartozhatnak Isten népe vezetőinek életéhez. Helyette mit ajánl az Ige? Önkéntességet, készségességet és azt, hogy legyünk példaképek. Mennyivel másképpen hangzik a kettő. Micsoda különbség. Az előzőekben ugyanis emberi érdek kerül az előtérbe, az utóbbiak az Úrról szólnak. Valamint az alázatról.
Vajon mennyire példaértékű gyülekezeteink gondnokainak, presbitereinek (és persze lelkészeinek) az élete, a templomba járása, a szolgálatkészsége, az odaszántsága, a családi élete? Fontos lenne, hogy példás életű elöljárói legyenek református közösségeinknek. Alkossák olyan emberek a presbitériumokat, akik hitben élnek és hitből hoznak döntéseket. Akik tudják, kegyelemre szorulnak és ezt a kegyelmet Krisztusban naponta meg is kapják. Akik másokat is oda akarnak vezetni, szeretni az élő Krisztushoz…
Urunk adjon bölcsességet döntéseinkben, áldja meg gyülekezetinket és hívjon el Neki élő és szolgáló embereket, férfiakat, nőket egyaránt…
A nap gondolata:
Elszigetelve nem lehet Krisztushoz hasonlóvá válni. Az emberek között van a helyünk, kapcsolatban kell lennünk másokkal. Szükséges, hogy egy gyülekezet vagy egy közösség része legyél.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése