Keresés ebben a blogban

2018. március 14., szerda

2018-03-12

Isten világossága

Küldd el világosságodat és igazságodat, azok vezessenek engem; vigyenek el a te szent hegyedre és hajlékaidba. (Zsolt 43,5)
Ahhoz, hogy biztonságosan mehessünk, világosságra van szükség. Sötétben csak botorkál az ember. Már egy kis fény is előttünk nagy segítség.
Kirándulást szerveztek a Vakok Intézete néhány tagjának. Ugyanannyi kísérőre volt szükség, mint ahányan kirándultak, mert egyik sem látott. Minden egyes vak rá volt utalva arra, hogy az ismeretlen úton valaki vezesse, olyan valaki, aki lát.
Így vagyunk mi a saját világosságunkkal, csak vakságban botorkálunk. A magunk világosságával csak a mélységbe zuhanhatunk bele. Minden egyes embernek szüksége van arra, hogy Isten világossága vezesse.
Milyen jó, amikor eljutunk oda, hogy már nem akarunk magunk menni utunkon, amikor már tudjuk, hogy a saját világosságom semmire sem elég, és ezért rábízom magam teljesen Isten vezetésére.

Erőtlen s gyönge vagyok,
Magamban nem járhatok.
Te vezess, Mesterem,
Megfogván jól kezem,
Míg célom elérhetem.
(Prókai Árpád)

A nap gondolata:

Aki egyedül van, annak az Úr mellette van, sőt többen vannak, mintha az egész világ mellette volna. Egy ember, aki az Úrral van, mindig többségben van. Az az oldal van többségben, ahol az Úr áll.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése