Ekkor magába szállt és ezt mondta: Az én apámnak hány bérese bővelkedik kenyérben, én pedig itt éhen halok! (Lk 15:17)
Az is egy döntés, ha az ember magába száll. Ebben a történetben ez a nagy fordulópont. A mélységből innen lehet felfelé indulni. Tükörbe nézés ez. Honnan indultam? Hol vagyok? Miért vagyok ott?
Testvérek! Milyen gyakran szállunk magunkba? Gyakrabban szállunk el magunktól, mint szállunk magunkba? Nem kellene, de előfordulhat. Ez a magunkba szállás őszinte szembenézés a helyzetünkkel. Ne beszéljünk mellé, ne keressünk kifogást, mondjuk ki, hogy miben vagyunk.
A tékozló fiú így cselekszik. Magába szállása azt eredményezi, hogy kimondja a valós helyzetét. Nem szépíti: lassan éhen hal. Otthon pedig? Az apja összes bérese jól él. Gondolhatná, hogy büszke leszek, akkor se megyek haza. A büszkeség azon túl, hogy felesleges és szükségtelen bármelyikünk életébe, nem jelent egyetlen szelet kenyeret sem. Nem megoldás az sem az élet magaslatain, sem a mélységeiben. A tékozló fiú nem is volt büszke. Immáron reálisan látta a helyzetét és a tennivalót is. (Katona Béla)
A nap gondolata:
Ha van a világon valami, amire az éned egyáltalán nem kívánkozik és nem is törekszik, az alázat az. Pedig a valódi és tartós siker ezen múlik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése