Áldás
Amikor József megpillantotta testvérét, Benjámint, anyja fiát, ezt kérdezte: Ez a legkisebb testvéretek, akiről beszéltetek nekem? Majd ezt mondta: Legyen kegyelmes hozzád az Isten, fiam! (1Móz 43,29)
Az egyik családban egy kislány két hónapig volt kórházban. Amikor haza jöhetett, a szülei és testvérei nagy örömmel és szeretettel fogadták. Azt sem tudták, mit adjanak neki örömükben, hogy ilyen hosszú távollét után végre itthon van. Sok mindent hoztak a családtagok gyümölcsöt, játékot, de a kislány még fáradt volt és gyenge, mintha semminek nem örült volna. Bátyja a konfirmáción egy szép bibliai áldást kapott, és úgy érezte, ezt meg kell osztania testvérével: Akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el! (Ézs 40,31) a kislány mosolyogva emelte fel két kis sovány karját, meglebegtette, és így szólt Ugye, így ni, én is repülök és futok majd, mint te.
Ez az Ige áldás, erő volt a kistestvér számára, ahogy József is drága áldást mondott Benjámin öccse felett: Legyen kegyelmes hozzád az Isten, fiam!
A legnagyobb ajándék, a legnagyobb jó, amit adhatunk annak, akit szeretünk: ha megáldjuk őt az Úr Jézus nevében. (Prókai Árpád)
A nap gondolata:
Isten számára valójában nevetséges, jelentéktelen, törpe állapot az, amit mi nagynak gondolunk, és minél nagyobbak leszünk, annál inkább törpülünk. Áldott legyen az Isten, hogy Ő nemcsak letekint törpeségünkre, hanem közénk jött, szólt, megszólított, figyelmeztetett, megváltó szeretetével az örök élet tágasságába helyezett, hogy abbahagyhassuk végre a kárhozatos pótcselekvéseket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése