2019. október 9., szerda

2019-10-09

Testvéreim, ha valakit tetten is érnek valamilyen bűnben, ti, akik lelki emberek vagytok, igazítsátok helyre az ilyet szelíd lélekkel. De azért vigyázz magadra, hogy kísértésbe ne essél. (Galata 6:1)
Van egy kifejezés, amely kell, hogy jellemezze az Úr gyermekeit, a lelki embereket. Így hangzik: elszámoltathatóság. Ez a hívő ember életének minden területére ki kell terjedjen. Az pedig jelenti azt is, hogy nem vagyunk tökéletesek, megbotlunk, rossz irányba térünk. Akarva vagy akaratlanul az Úrnak nem tetsző dolgot, dolgokat kezdünk művelni. Nagyszerű, ha van, aki ilyenkor szól. Szelíden. Szeretettel. Mert csak így lehet, így hatékony és így illik a lelki emberekhez.
Eszembe jut ennek kapcsán egy filmes élményem. A közelmúltban megtekintettem A bátorság emberei című filmet. Néhány férfi elkötelezi magát az Úr hűséges szolgálatára. Családban, munkahelyen egyaránt szeretnének Istennek tetsző módon helytállni. Nagyon tanulságos, hitünket megerősítő a film. Aki már látta, tudja, miről beszélek. Aki még nem, de megteheti, nézze meg! Az elszámoltathatóságot is vállalta a film néhány szereplője és ebben is nagyszerű példát mutattak. Persze volt, aki elbotlott, őt szembesítették vele. Ehhez is szükséges a bátorság… Bennünk is van? (Katona Béla)

A nap gondolata:

Az alázat helyét foglald el - innen azután csak felfelé vezet út.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése