Szeretteim, szeressük egymást; mert a szeretet Istentől van, és aki szeret, az Istentől született, és ismeri Istent; aki pedig nem szeret, az nem ismerte meg az Istent; mert Isten szeretet. (1Jn 4:7-8)
Az első évszázadokban a nem keresztyének észrevettek valami különöset. Összesúgtak a keresztyének háta mögött és azt mondták: Nézzétek, hogy szeretik egymást! Ez volt az ismertetőjele Krisztus tanítványainak. És ennek számos jelét tapasztalták: összetartóak voltak, felkarolták az elesettet, anyagi javaikat is megosztották egymással, rendszeresen keresték az Urat a gyülekezet közösségében, kitartóak voltak a hitben a nehézségek, az üldöztetés ellenére is.
Fel kell tegyem a kérdést: ma felismerhető-e Isten népe az alapján, hogy mennyire szeretjük egymást? Erről vagyunk-e híresek? Emiatt súgnak-e össze a hátunk mögött? Akár hisszük, akár nem, figyelik az életünket, gondolnak és mondanak is rólunk a hátunk mögött dolgokat az emberek. Bár tévednék, de az a gyanúm, hogy nem a szeretetünkről beszélnek. Ha beszélnek rólunk, akkor ritkán lehet téma, hogy mennyire szeretjük egymást. S ez azért baj, mert abból, hogy szeret minket az Úr, mi pedig hozzá tartozunk, hiszünk benne, szeretjük Őt, kellene, hogy következzen, egyenes következménye kellene legyen, hogy szeretjük egymást. S ennek jól látható jelei kellene legyenek… (Katona Béla)
A nap gondolata:
Nem akarunk embereknek tetszeni, de szeretjük az embereket, ez fontos! Az emberek szeretete nélkül alázatos, szelíd, segítő, részvéttel teli figyelem nélkül pökhendi alakok vagyunk és nem Jézus Krisztus szolgái.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése