„Abban nyilvánul meg Isten hozzánk való szeretete, hogy egyszülött Fiát küldte el Isten a világba, hogy éljünk őáltala. Ez a szeretet, és nem az, ahogy mi szeretjük Istent, hanem az, hogy ő szeretett minket, és elküldte a Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért." (1Jn 4:9-10)
Isten szeretete bűnbocsátó szeretet. És a mienk? Azért kérdezem ezt, mert megdöbbentő esetekkel lehet szembesülni. Egy-egy megnyilvánulás kapcsán kiderül, hogy családtagok évek, esetleg évtizedek óta nem beszélnek egymással. „Szép dolog a megbocsátás, de én tudok…" – mondta valaki a közelmúltban és kiderült, hogy több, mint két évtizede tartó haragszom rád van mögötte. Ennyi ideje nem beszél az illető egyik közeli hozzátartozójával…
Akkor hogy is van a Mi Atyánk jól ismert sora: „bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek." Vitán felül áll, hogy azt kérjük, amikor ezt elmondjuk – már pedig sokan, sokszor elmondjuk – hogy ha én nem bocsátok meg az ellenem vétkezőnek, Uram, te se bocsáss meg nekem. Szerintem sokszor annyira automatikusan hangzik ajkunkról a Mi Atyánk, hogy nem is gondolunk bele igazán, hogy miket kérünk az Úrtól benne. Jézus az úri imádság végén a Máté evangéliumának tanúsága szerint ezt mondta: „Mert ha az embereknek megbocsátjátok vétkeiket, nektek is megbocsát mennyei Atyátok. Ha pedig nem bocsátotok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg a ti vétkeiteket." (Mt 6:14-15) Van, akinek meg kellene bocsátanunk? Ne várjunk vele sokáig! (Katona Béla)
A nap gondolata:
A szeretet olyan, mint egy növény: ha agyondédelgeted, megfojtod vele, de ha teret adsz neki, ha elegendő levegőhöz jut, kivirágzik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése