Keresés ebben a blogban

2020. március 30., hétfő

2020-03-30

Miért van Istennél a szívem?

 „Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, ahol a moly és a rozsda megemészti, és ahol a tolvajok kiássák és ellopják, hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben, ahol sem a moly, sem a rozsda nem emészti meg, és ahol a tolvajok sem ássák ki, és nem lopják el. Mert ahol a kincsed van, ott lesz a szíved is." (Mt 6:19-21)
Amikor a „Hegyi beszédet" olvasom, sokszor úgy képzelem el az alkalmat, mintha Jézus egy szabadtéri osztályfőnöki órát tartana. Nem csak tanít, hanem azt is érezteti, hogy ettől a tudománytól függ az ember élete.
Ezek az igeversek a helyes értékrend felállításáról szólnak. Tudnunk kell mi az igazából értékes, hogy Istentől nyertük azt és arra is figyeljünk, hogy vannak múlandó értékek, amelyek megcsalják érzékeinket. Sőt téves viselkedést is válthatnak ki belőlünk. Nem egyszer előfordul, hogy a földi dolgok megszerzését űzzük, szinte szolgáikká válunk – ahelyett, hogy a földi javakkal értelemszerűen bánnánk. Úgy, ahogy arra Isten tanít minket. Jézus tanítása nem az, hogy azok a dolgok, amelyek a moly, a rozsda vagy a rablók martalékai lehetnek – elvetendők. Azt szeretné, ha ezeket a kellő helyre raknánk az életünkben, ahogy ő is készségesen felajánlotta, hogy „helyre rak" mindent az életünkben.
De nem is annyira az értékeken vagy a „hova figyelsz" kérdésen van a fő hangsúly, hanem sokkal inkább azon, hogy megérted-e Jézust? Megérted-e, hogy mit akar? Nem, hogy mit akar tanítani vagy mondani, hanem hogy mit akar. Fel akarja nyitni a szemed, hogy végre józanon láss. Lásd meg életviteled haszontalan és felesleges vonásait. A kegyelem idejét ne vesztegesd, hanem töltsd hasznosan. A „hol lesz a szíved" kérdésre a felelet, hogy bízol-e szívből Istenben és szívbeli döntést hozol-e mellette? (Kiss Nándor, Bad Wörishofen)

A nap gondolata:

„Akik a lelki jókat szorgalmatosan keresik és buzgóságosan kérik, azoknak megadja az Isten a földieket is szerzésül, toldalékul a lelki jókhoz, amennyire nékiek hasznos és szükséges." (Szikszay György)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése