Idegenben is testvér vagy
Három hónap múlva azután elindultunk egy alexandriai hajón, amely a szigeten telelt, és amelynek címerében Dioszkurok voltak. Szirakuzába érkezve ott maradtunk három napig. Innen a part mentén hajózva megérkeztünk Régiumba, és mivel egy nap múlva feltámadt a déli szél, így másnap Puteoliba értünk. Itt testvéreket találtunk, akik kértek, hogy maradjunk náluk hat napig. Így érkeztünk Rómába. Mikor az ottani testvérek hallottak érkezésünkről, elénk jöttek Appiusz fórumáig és Tres Tabernaeig. Amikor Pál meglátta őket, hálát adott Istennek, és megtelt bizakodással. (ApCsel 28,11–15)
Két évvel ezelőtt Nagybánya és környékére mentünk a gyülekezettel kirándulni. Felvettük a kapcsolatot a helyi lelkésszel, akitől tanácsot kértünk arra nézve, hogyan lehet jól, tartalmasan eltölteni a nekünk adatott időket. Ő elmondta az instrukciókat és mi nagy várakozással tekintettünk a kirándulás elé. Mikor megérkeztünk beköszöntünk a lelkésznek, aki nagy szeretettel fogadott, mintha már ezer éve ismernénk egymást és mindenki nagy meglepetésére és megdöbbenésére, beült hozzánk a buszba és azt mondta, hogy ő úgy gondolta, végig kalauzol bennünket a kirándulásunkon. El sem mertük hinni, hogy ennyi időt, szeretetet kapunk egy vadidegentől, akit azelőtt soha nem láttunk, akinek nem volt kötelessége, hogy kalauzoljon bennünket, és ő mégis önzetlenül, a saját dolgát hátrahagyva velünk töltötte az időt és nagyon sok szép helyet ismerhettünk meg általa. Honnan jött ez az önzetlenség és szeretet a szívéből? Krisztustól, aki arra indította, hogy úgy fogadjon bennünket, mint keresztyén testvéreket, mint akik bár helyileg máshol élnek, de szívükben egy pásztorhoz tartoznak.
Bár a korabeli keresztyén közösségek sem voltak mentesek a vitáktól, szakadásoktól mégis azt olvashatjuk a fenti igeszakaszban, hogy az apostol fogadtatása keresztyén közösséghez méltó volt. Pál idegenként érkezik, mégis ebben az idegen környezetben is vannak testvérei, akik elébe sietnek, gondoskodnak róla, és elkísérik Rómáig. Arról tanúskodnak ezek a mozdulatok, hogy ezek a kis közösségek nem önmaguknak élő közösségek voltak, hanem egymást is számon tartották. Ezek a kicsiny csoportok ápolták egymással a kapcsolatokat. Ezért természetes volt számukra a hozzájuk érkezők vendéglátása, befogadása. Pál apostolban nem egy idegent, hanem a testvért látták. A gyülekezeti közösségek közös szívdobbanása az, hogy „egy Úr egy keresztség és egy hit egyesít". Lehetünk sokfélék, de van egy közös metszéspontunk, a Krisztus szeretete. A közös hitvallás: Jézus Krisztus Isten Fia Megváltó. Ezért hasonlítható a gyülekezet, az egyház, egy jól működő családhoz, melynek tagjai feltétel nélkül szeretik, segítik és elfogadják egymást, mert a keresztség által beleszületnek ebbe a közösségbe. A gyülekezet élete akkor hiteles bizonyságtétel Krisztus erejéről és szeretetéről, ha tagjai között igaz az, amit Jézus így fogalmazott meg: „Ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást" (Jn 13,34). Erről ismernek meg minket, ahogyan szeretni tudjuk egymást, ahogyan gondoskodni tudunk egymásról. Ma is ez a legnagyobb vonzereje egy keresztyén közösségnek, ha így tud elfogadni, befogadni bárhonnan is érkezzék valaki. Nem választhatnak el egymástól érdekek, társadalmi különbségek, az, hogy honnan jöttünk, Krisztus asztalánál mindenkinek helye van. (Szerencsi Imréné, Kisléta)
A nap gondolata:
Az, hogy el vagy jegyezve Krisztusnak, azt jelenti, hogy többé nem önmagadnak, hanem neki élsz!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése