2016-10-05

„A következő napon, amikor lejöttek a hegyről, nagy sokaság ment eléje. És ekkor egy ember így kiáltott a sokaságból: „Mester, kérlek, tekints a fiamra, mert ő az én egyetlenem. Időnként valami lélek ragadja meg, és hirtelen kiáltozni kezd, rázza őt és tajtékzik, és nehezen távozik tőle, miután meggyötörte."  (Lk 9,37-39) Arról hallunk itt, hogy egy édesapa, nagy sokaságtól körülvéve, gyermekét – aki valamilyen betegségtől szenvedett – Jézus közelébe viszi. Hogy mi indította, mi motiválta, talán a végső elkeseredés; talán az orvostudományban való sokszori csalódás; talán mások ajánlották, mert hallottak Jézus gyógyításainak híréről – ez nem derül ki. A lényeg: fájdalmával – hiszen egy családban a gyermek betegségénél nagyobb teher el sem képzelhető – a legjobb helyre megy. Vágyával, hogy gyermeke egészséges, teljes életet élhessen, a legjobb döntést hozza, amikor az Élet Fejedelméhez kiált. Mester, kérlek, tekints a fiamra, mert ő az én egyetlenem! Sokan jelennek meg Jézus mellett ma is csak egy-egy rövid, érintőleges találkozás erejéig, s mi sem tudjuk minden esetben, hogy mi indította az addig ismeretlen arcokat. Nem tudjuk, hogy valódi, tiszta hit áll-e a háttérben, családi nyomás, valamiféle babonás meggyőződés vagy minden mindegy alapon való nekirugaszkodás? Egyikünk sem lát a szívek mélyére, de nem is kell, nem feladatunk. Mi emberi részről egyszerűen csak örülhetünk, ha egy Jézus mellett újonnan felbukkanó embertől elhangzik a kérés, az imádsággal felérő kiáltás, valamely szerette életére tekintve: Mester, kérlek, tekints az én egyetlenemre! De sokszor ez a legfőbb, legalapvetőbb indíték, amivel Jézust felkeressük: a Megváltó Isten közelébe akarjuk vinni bajban lévő gyermekünket, szerettünket, kérni akarjuk az egy örök igaz Istent, hogy tekintsen a nékünk legdrágábbra! Segítse őt gyógyító hatalmával, erősítse őt terheinek hordozásában, vezérelje őt döntéseiben! Ebben a történetben az édesapa kiáltásában mindez benne volt! Egy gyermeket lehet és kell is ezerféle helyre vinni, és mindenből keressük neki a legjobbat: a legjobb orvosokat, már fogantatásától kezdve, majd a legjobb pedagógusokat, a legjobb szakembereket minden területen, ami csak érinti az ő fejlődését, növekedését. De milyen jó, ha ebben a sorban az első helyen, az első megkeresés helyén a teremtő Isten áll. Ha a család már úgy tudja várni a gyermeket, hogy imádságos szívvel kéri a Mindenhatót: tekints a gyermekemre, mert ő az én egyetlenem! És milyen jó, ha születése után is megtörténik ez a kiáltás a Mester felé, örömben és betegségben egyaránt. Ez az édesapa nem titokban kereste Jézus közelségét, hanem a sokaság füle hallatára kiáltott és kért áldást, segítséget. Nem magánügy a hit – ahogyan manapság divat hangoztatni. Tudni kell ezt felvállalni, mások előtt is kimondani, olykor kiáltani, hogy mai világunk bábeli zűrzavarában meghallják a hitvallást, hogy én az én életemben és családom egészében a megoldást, az oltalmat, a segítséget igenis Krisztustól várom. Bármilyen távol, bármily messze is érzed magad Jézustól, ne szégyellj kiáltani hozzá, ne félj hozzá vinni szeretteid betegségét, terhét, merj oltalmat kérni a Megváltó közelében! /Gyallai Henrietta/ A nap gondolata: Ah, ha másért nem, legalább a gyermekeinkért tudnánk jobb kereszténynek lenni. (Ravasz László)