Keresés ebben a blogban

2019. július 8., hétfő

2019-07-08

Az Úr tanítványa

Volt Damaszkuszban egy tanítvány, név szerint Anániás. Az Úr megszólította őt látomásban: Anániás! Ő így válaszolt: Íme, itt vagyok, Uram.  (ApCsel 9,10)
Pünkösd után nem sokkal, Jeruzsálemtől 200 km-re már keresztyén gyülekezet volt. Ennek a gyülekezetnek tagja volt ez a bizonyos Anániás. A legjellemzőbb ismertetőjele: tanítvány. Hozzánk hasonló tanítvány ő, hiszen Anániás sem ismerte test szerint a Megváltót, de elhitte a róla szóló igehirdetést, és elkötelezte magát Jézus mellett. Akkoriban csak azokat nevezték tanítványnak, akik a Mesterrel valami módon együtt éltek, akik attól, akit mesterüknek tekintettek és vallottak, mindent igyekeztek ellesni, hozzá mindenben hasonlítani. Adott esetben Őt képviselték mások előtt, Ő volt számukra a példa. A tanítvány belsőleg azonosul a mesterrel. A tanítvány számára a Mester szava parancs, nem szükséges indokolnia, elhangzott és ő megteszi. Azért, mert bízik a Mesterében. Anániás ilyen tanítványa volt Jézus Krisztusnak.
El lehet-e mondani ezt rólunk is, hogy a mi életünknek legjellemzőbb vonása az, hogy tanítványai vagyunk Jézus Krisztusnak? (Prókai Árpád)

A nap gondolata:

Jézus követése a szolgálatban nem mindig könnyű, de békés bizonyossággal jár. Isten irányítani fogja lépéseinket, és jóra fordítja a legszörnyűbb helyzeteket is. Ő rendet és békét teremt az élet kicsiny darabjainak zűrzavarából.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése