Keresés ebben a blogban

2019. november 8., péntek

2019-11-08

„A sok könyv írásának nincs vége, és a sok gondolkodás elfárasztja a testet." (Préd 12:12)
Írni, olvasni, gondolkodni – nagy áldása ez Urunknak, ha képesek vagyunk minderre. Persze attól ezek még fárasztó dolgok. A Károli fordítású Bibliában a mondat másik fele így hangzik: a sok tanulás fáradságára van a testnek. Egyetemi éveink vizsgaidőszakaiban különösen egyet értettünk ezzel. Sőt, előfordult, hogy arról beszélgettünk egymás között, hogy ha gyengébben sikerül a vizsgánk és a professzor nem lesz velünk megelégedve, akkor erre az Igére hivatkozunk majd…
         „Minden könyv hozzánk tesz valamit" – ez a szlogenje az egyik könyvkiadónak. Ez itt most természetesen nem a reklám helye. Legalábbis nem az adott könyvkiadót szeretném reklámozni. Inkább a Bibliát reklámozom, hiszen az a könyv tesz hozzánk a leginkább. Abban ugyanis Isten nekünk szóló kijelentését olvashatjuk. Ne legyünk restek, tegyük meg naponként!
         „Mindenevő vagyok!" – már többektől hallottam ezt a mondatot és igazából arról szól, hogy sokat olvasnak és bármit szívesen is. Én mégis azt mondom, hogy nagyszerű dolog, ha valaki szeret olvasni, de azért mindent ne vegyünk a kezünkbe. Van, ami egyértelműen Urunknak nem tetsző irányba próbál vinni.
         Gondolkodjunk bátran olvasás előtt, közben és utána is, még akkor is, ha ez a tevékenység is elfárasztja a testet… (Katona Béla)

A nap gondolata:

Minden munka közül a gondolkozás a legnehezebb és a legfárasztóbb; éppen ezért borzad vissza tőle annyi ember!

1 megjegyzés: