Keresés ebben a blogban

2020. július 21., kedd

2020-07-21

A bálványok ledöntése

„Ezt mondta a júdaiaknak: Építsük ki ezeket a városokat, vegyük őket körül fallal, lássuk el tornyokkal, kapukkal és zárakkal, amíg a mienk az ország, mert kerestük Istenünket, az URat, és ő nyugalmat adott nekünk mindenfelől. El is végezték sikeresen az építkezést." (2Krón 14:6)

Kérem, hogy mielőtt az igemagyarázat olvasásába belekezdenénk, nézzük meg a 14. rész első 8 versét. Ászá apja, Abijjá halála után kerül trónra, Júda harmadik királyaként. Egy megosztott, bálványokkal teli országot örököl. A nép idegen isteneket, ideológiákat imád. Ászá ledönti a bálványokat, eltörli a magaslatokat és kivágva az aserákat megparancsolja a népnek, hogy az ő atyáik Istenét keressék. Milyen ismerős is ez. Nem ugyanebben a világban élünk itt és most? Építjük bálványainkat, a pénz, a hatalom, az ideológiák bálványait, a pénzintézeteknek központi, száz emeletes magaslatait. Az egyetemek, a tanintézetek, már nem is az istentelenségre, a szabadosságra, hanem egyenesen az Isten nem létére oktatnak generációkat. Az aserák a New Age-es pogányság és az internetes pornográfia formájában árasztja el életünket. És a király, Abijjá kiszolgálja a bálványokat. És a nyugati történelmi egyházak többsége kiszolgálja a bálványokat. Akkor Isten Ászát adta a népnek, hogy rendet teremtsen. Visszafordítja őket az Istenhez. Ledönti a bálványokat, kerítéseket, falakat épít, hogy az idegenből jövő csábítást ellensúlyozhassa. Megint csak, milyen ismerős is ez. Európa közepén népünk keresztyén hitünk megmaradásáért küzd. Hogy gúnyolnak, csúfolnak minket érte szerte a nagy világban. Még van lehetőségünk Ászára hallgatni, akit ma Krisztusnak hívunk. Még van lehetőségünk hozzá térni, de a vírus már figyelmeztet: az idő, az Úr Isten kezében van. Térj meg! (Burian Tamás, Silver Creek, New York, USA)

A nap gondolata:

A bálványok mindig ledőlnek, egyedül Isten marad, aki Jézusban lehajolt hozzánk, belépve életünkbe, jövőt kínálva.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése