Keresés ebben a blogban

2012. január 15., vasárnap

2012-01-15

… dicsérték az Istent, és kedvelte őket az egész nép. (ApCsel 2:47)

A javak közössége, a másik észrevétele odáig fajul, hogy elvétetett róluk a gond. A másnap gondja. Az aggodalmaskodás. Egyenesen lélegzetelállító könnyedség – mely nem tévesztendő össze a könnyelműséggel – hatalmasodik el rajtuk. Örvendezés afelett, hogy Krisztus velük van. Látszik, látszódik rajtuk, hogy szívük megérintetett a Krisztus szeretete és közössége által. Így lettek ők aggodalmat nem ismerő emberekké.
Ma pedig? Ismerünk olyat, aki ne aggodalmaskodna? Ne panaszkodna? A közelmúltban voltam Nagyecseden, abban a családi házban, ahol a korábban halálosan beteg 19 éves fiatalember és családja él. Neki gyűjtöttük össze gyülekezetünkben a 92 kg kupakot. Az édesapa szent erőszakkal ültetett le asztalukhoz és elérzékenyülve mondta el a halállal vívott küzdelem lépéseit. Azt, hogy a kishúg sugárkezelésen esett át, hogy csontvelőt vehessenek ki belőle, hogy virrasztottak, és amikor már csak az imádság maradt, abban sem akartak elfáradni. Ez a fiú, engem, az udvarukon munka közben „vasvillával” fogadott. Ez a fiú dolgozik, nevet és szeptembertől újra mehet az egyetemre.
Édesapja pedig csak ennyit mondott: „Krisztián! Korábban is el-elmentem én istentiszteletre, de ezek után, mikor vasárnap reggel kinyitom a szemem, alig várom, hogy indulhassak a templomba!”
Nincsenek csodák? Dehogynem! A Te életedben, a Te családodban? Isten szívélyessége ma is működik. Látható. Tehát a sokszor kimondott szó, hogy „irigylésre méltó” ez a gyülekezet, adjon erőt és kitartást ahhoz, hogy mi is erre az útra lépjünk! Ez tehet minket boldoggá, és ezért fog kedvelni minket az egész nép! (Lovász Krisztián)

A nap gondolata:
A keresztény ember Isten gyermeke, Jézus Krisztus testvére, Isten országának örököse. (Luther)

2012. január 14., szombat

2012-01-14

… dicsérték az Istent, és kedvelte őket az egész nép. (ApCsel 2:47)

 Gazdasági csoda történik Jeruzsálemben. Nem bírták elviselni azt a sok egyenetlenséget, ami a tehetős és a nincstelen között feszült. Lehetetlennek érezték, hogy ne osszák meg egymással azt, amijük van. Senki nem kérte, nem kívülről bíztatták őket, hanem éppen belülről érezték, hogy az egyenetlenségeket észre kell venni, és orvosolni kell.
Ma sem kéri senki sem, hogy adjuk el házunkat és osszuk szét vagyonunkat, de azt igenis kérik, hogy aki templomba jár, aki imádkozik, aki kapcsolatban áll a Szentlélekkel, az vegye észre az egyenetlenségeket. Vegye észre a sírókat, az elesetteket, képviselje az igazságot, és ossza meg Istentől kapott testi-lelki javait másokkal. Ezt így lehet összefoglalni: látszódjunk!
Mondom akkor, amikor alapigénk egy gyönyörű helyzetjelentés arról, ami ott történt. „… dicsérték az Istent, és kedvelte őket az egész nép.” Ennyire fontos ez, hogy látszódunk. Nem bujkálunk, nem szégyenlősködünk, hanem látszódunk. Amit belül megélünk a Szentlélek által, azt kívülre is visszük, hogy képet adjunk a kívánatos és Isten szerint való hívő életről. A világ fiai sóvárogva várják az Isten fiaink megjelenését… (Lovász Krisztián)

A nap gondolata:
A Krisztusban maradásnak egyik titka, hogy naponta úgy ragadjuk meg Őt, mintha akkor ismertük volna meg. (Szikszai)

2012. január 13., péntek

2012-01-13

… dicsérték az Istent, és kedvelte őket az egész nép. (ApCsel 2:47)

 A Szentlélek munkához látott a jeruzsálemi gyülekezetben és ennek nemcsak a 3000 megtérő volt a látszatja, hanem az, ahogyan éltek. A négyes alap segítette őket abban, hogy erőt kapjanak. Ők maguk. Ott bent a házaknál. De ez a lelki folyamat nem állt meg, mert nem állhatott meg a házak küszöbénél. Hömpölyögve öntötte el az utcákat, a tereket, a szíveket és árasztott el kiszáradt lelkeket.
Persze, hogy félelem támadt bennük, hiszen ez a „látszat” arra döbbentette rá, és már nemcsak a gyülekezetet, hanem mindenkit, hogy Isten dolgozik, Isten szívességet tesz és ad, és megment. (43.) Csodák és jelek történtek, tehát megint ott vagyunk, hogy volt látszata a kegyességüknek. Walter Lüthi: „Nyílt titok, hogy a mi istentiszteleteinken – legalábbis, amit szemünk látni tud – nem történnek jelek és csodák, – megszűntünk a jelek és csodák egyháza lenni. Ebben az állapotban csak az elgondolkoztató, hogy mi megszoktuk ezt és beletörődtünk…. De ez nincs rendjén. Én azt hiszem, ha mi elkezdenénk – ha csak ketten vagy hárman is – állhatatosak lenni az apostolok tanításában, a közösségben, a kenyér megtörésében és az imádkozásban, nem sokáig kellene várnunk csodákra.”
Az első és legfontosabb, hogy ki-ki napról napra legyen kitartó eme négyes alap megteremtésében. Ez az, ami rajtunk múlik, amit helyettünk senki sem fog megtenni. Isten pedig erre adja azt, ami Őrajta múlik – a Szentlelket! Amikor már nem mutogatok a másikra, nem nevetem ki, vagy nem kritizálom, hanem a Szentlélek által észreveszem az egyenetlenségeket. (Lovász Krisztián)

A nap gondolata:
Isten kész megújítani bennünket annyiszor, ahányszor a mi lelkünk vágyik a megújulás után.  

2012. január 12., csütörtök

2012-01-12

… dicsérték az Istent, és kedvelte őket az egész nép. (ApCsel 2:47)

         A látszatra sokat ad az ember. Többek között öltözködése, lakberendezése, kertje, önmagán túl mutatva bizony egyfajta látszatot kelt. Egy képet ad. Egyrészt arról, hogy mi az, ami neki tetszik; másrészt pedig példát mutat arra, hogy annak rendezettsége, vagy éppen rendetlensége követendő példa, vagy nem, mások előtt.
         Sokat adunk a látszatra. Néha többet is, mint kellene. Gyermek- és kamasz- lányok és fiúk, – mind többet, és egyre többet adnak a látszatra, mint kellene. Felnőttek sokasága – szintén többet mutat, – különösen ma – mint ami bennük van. Ezt a megjelenésben, viselkedésben, döntéshozatalban és különböző magatartásformákban jól lehet követni…
De vajon ez igaz a személyes kegyességünkben is? Egyáltalán adunk mi ezen a téren a látszatra? „Látszódunk”? És ha igen, sokat adunk erre? Nem kell sokat, és nem is kell többet. Csak annyit, - mint az ősgyülekezetben - eleget.
Mert a Szentlélek munkájának igenis van látszatja! És persze van látszatja annak is, amikor valaki nem bízza a Szentlélekre az életét és az ügyét… ezáltal van látszatja a képmutatásnak is, és a gonoszságnak is. Mindennek, aminek relációja, értéke éppen ellentéte a bibliai tanításnak. (Lovász Krisztián)

A nap gondolata:
Mennél nagyobb kincsünk van a mennyben, annál nagyobb befolyásunk van a földön.

2012. január 11., szerda

2012-01-11

Ezek pedig kitartóan részt vettek az … imádkozásban…(ApCsel 2:42)

A hívő embert, – akiről már tudjuk, hogy az olyan, aki nem a maga módján vallásos, és aki nem csak otthon éli meg a hitét – tehát a hívő embert gyakran megkísérti az a gondolat, hogy ahol a Szentlélek kitöltetik, ott mindig történik valami nagy dolog az emberrel. Ez egyébként így is van. De! Mi mindig nagy dolgokat akarunk látni. Mi mindig nagy tettekre akarjuk az Istent rávenni, hogy nagy tettekre vegye rá az embert. Adjon, gyógyítson, cselekedjen. Építsen gyülekezetet, érintse meg a lelkeket, töltse meg a templomot. Használja az embert. Használjon engem. Hadd legyek én a tettek embere!
         Egyet azonban elfelejteni nem szabad: az imádság az, ami az emberi tetteket messze felülmúlja! Mégpedig azért, mert imádkozni nem lehet úgy, hogy Istent kihagyjuk belőle, mert az nem imádság. De az állítólagos nagy tetteket végbe lehet vinni úgy, hogy Istent útközben kihagyják belőle.
Ezért pedig nekünk nem a nagy tettekre kell koncentrálnunk, hanem a kicsi imádságokra. Mert én tudom, hogy az ember csak akkor és úgy lehet a tettek embere, ha előtte imádkozó emberré lesz. Az imádkozó ember pedig Isten segítségével határokat képes átlépni.
Ettől kezdve tudom és boldogan vallom, hogy így a szenvedő enyhülést, az „örömködő” áldást, a beteg pedig gyógyulást kap. De ha nem így lenne is, a legnagyobbat, Isten Szentlelkét mindenki a szívébe zárhatja.
Ehhez kell a kapcsolat. Telefonszámot Neked sem tudok adni, de egyet igen: imádkozz, hívd az Urat! „… csúcsidőben is ingyenes, sohasem jelez foglaltat, s nem kell üzenetet hagynunk a hívott félnek. Valaki mindig fogadja a hívást a túlsó oldalon.”/K.Gy./
Higgyük el, hogy ez így van! És most, és otthon is, így  - összekulcsolt kézzel - tárcsázzuk Őt… (Lovász Krisztián)   
   
A nap gondolata:
Az imádság olyan, mint Mózes felemelt karja, mely az amálekitákban nagyobb kárt tett, mint Józsué kardja. (Spurgeon)

2012. január 10., kedd

2012-01-10

Ezek pedig kitartóan részt vettek az … imádkozásban…(ApCsel 2:42)

Imádság nélkül semmi sincs egy gyülekezetben. Semmi. Színpad és nem élettér. Díszlet és nem hajlék. Álarc és nem őszinteség. Pletyka és nem párbeszéd. Taposás és nem szeretet. Imádság nélkül, a keresztyénnek nevezett, a krisztusinak mondott üres lesz, az élő pedig megfullad. Nekem az imádság levegővétel. Nélküle halott vagyok. Lehetek ügyes, okos, tehetséges, ha nincs kapcsolat, mégpedig kitartóan Istennel, mit sem ér az egész. Nem akarhatunk „gyülekezetesdit” csinálni addig, míg az imaéletünk be nem indul. Mondom ezt akkor, amikor itt, közöttünk is vannak szenvedők, azaz gyászolók, akik távol kerültek valakitől, vannak örülők, azaz házasságra készülők, akik közel kerültek valakihez, és vannak közöttünk betegek, akiknek fájdalmai vannak. És ki az, akinek itt, ma ne lennének szükségei? A megoldás: imádkozó emberré kell válni. Ahogy Jakab apostol mondta: „Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének.(Lovász Krisztián)

A nap gondolata:
Könnyebb hűségesen munkálkodni, mint hűségesen imádkozni.

2012. január 9., hétfő

2012-01-09

Lelkemet felüdíti… (Zsoltárok 23:3)
Amikor az élet elborít minket, általában két dolgot keresünk. Egyik esetben valakit, aki megadhat minden választ. A gond csak az, hogy ha bárki másnál keressük azt, amit csak Isten adhat meg, akkor eleve kudarcra ítéljük azt az embert, magunkat pedig csalódásnak tesszük ki. Másik esetben egy kevésbé problémás helyet keresünk. Paul Harvey írta: „Miután az Andrew hurrikán letarolta Dél-Floridát, Patricia Christy megesküdött, hogy a legelső repülőgéppel elhagyja azt a helyet. Elhatározta, hogy pihentető nyaralásra megy, olyan messzire a hurrikán okozta szörnyűségtől, amennyire csak tud.” Harvey így folytatja: „Most hallottam Patricia Christyről. Éppen friss vízért állt sorba Kauain, a Hawaii-szigetek egyikén, amelyen most söpört végig az Iniki hurrikán!”
A juhok idegesek lesznek, amikor vihar támad, ragadozók üvöltenek, vagy amikor arra kényszerülnek, hogy ismeretlen területre költözzenek. Hogyan birkóznak meg az ilyen helyzetekkel? Közelebb mennek a pásztorhoz! Ma úgy érzed, hogy elvesztetted a lelki nyugalmad, oda a békességed? Olvasd el a következő igeverseket, segíteni fognak közelebb kerülni Pásztorodhoz. „Mind örülnek majd, akik hozzád menekülnek. Örökké ujjonganak, mert oltalmazod őket…” (Zsoltárok 5:12). „Hajlékod az örök Isten, örökkévaló karjai tartanak” (5Mózes 33:27). „Akinek szilárd a jelleme, azt megőrzöd teljes békében, mert benned bízik” (Ézsaiás 26:3). „Jó az Úr! Menedék a nyomorúság idején, gondja van a hozzá folyamodókra” (Náhum 1:7). „Gondol ránk az Úr, meg fog áldani” (Zsoltárok 115:12).
(Forrás: www.maiige.hu)
A nap gondolata:
A kérés és a hálaadás olyan, mint a frigyláda két kérubja: a kettőt nem szabad egymástól elválasztani. (Spurgeon)

2012. január 8., vasárnap

2012-01-08

Ezek pedig kitartóan részt vettek az … imádkozásban…(ApCsel 2:42)

Minél jobban imádkozok – a jobban szó itt most mennyiségi és minőségi jelző is akar lenni – annál közelebb kerülök Istenhez. Az imádság alapvetően tehát szárnyakat ad és segít az én Uramhoz való felemelkedésben. Amikor tehát azt mondom, hogy szárnyalok, akkor nem feltétlenül – sőt, egyáltalán nem – a körülmények alakulását minősítem, hanem azt, hogy mennyire közel vagyok Istenhez.
         Ez az ősgyülekezet nagyon közel volt Istenhez. Az a Pünkösd utáni állapot, imaközösség tette őket élő kövekké, melyből kinőtte magát az egyház. És egyházról csak ott, és akkor lehet beszélni, ahol erre a kapcsolatfelvételre tesznek fel mindent annak tagjai, azaz legfontosabb kötelességüknek, mi több létfontosságú kötelességüknek éppen, hogy az imádságot tarják. (Lovász Krisztián)

A nap gondolata:
Meg lehet tanulni az imádságot, mint idegen nyelvet, de lehet úgy is imádkozni, ahogy a gyermek anyjával beszél.

2012. január 7., szombat

2012-01-07

Ezek pedig kitartóan részt vettek az … imádkozásban…(ApCsel 2:42)

Imádságban voltak kitartóak ezek az apostolok és az ősgyülekezetnek az összes tagja. Nemcsak imádkozgattak, hanem imádkoztak. Kellett is ez a kitartás és alázatos részvétel a másik ember életében, hiszen sokan, sok helyről érkeztek. Talán más népből, kultúrából, talán más nyelvet beszélve – hiszen Pünkösdkor hatalmas néptömeg zarándokolt Jeruzsálembe, ki tudja, hogy hányan maradtak ott, a Szentlélek nyomására. De még ha egy népből, azaz a zsidó népből származtak is volna mindannyian, az emberi természet és viselkedési formák sokszínűsége bizony megkövetelte azt, hogy kitartóan, toleranciával és teljes elfogadással legyenek egymás irányába. Ebben a közösen elmondott, vagy közösségben elmondott imádságnak nagyon nagy volt a szerepe.
         Mert az imádság alapvetően határátlépés. Alázatos szívvel belső csendben arra törekszem, hogy kapcsolatba kerüljek Istennel. Átlépem a magam határait, korlátait és a Szenttel való találkozásra koncentrálok. Ezáltal, a világból megpróbálok felemelkedni és Istenhez érkezni, hogy minél közelebb lehessek Őhozzá. Határátlépés ez a javából, hiszen túllátok magamon, túllátok a másikon és mozgásba lendülök Istenem felé. Az imádkozás tehát mozgásba lendít. Ez azért csodálatos, mert ez a függőleges elmozdulás, amit a legelején kapcsolatnak neveztem, segít abban is, hogy a szenvedésekből is, a próbatételekből is meg tudjak szabadulni. (Lovász Krisztián)

A nap gondolata:
Az igazi imádság olyan, mint a postagalamb: okvetlenül Istenhez talál, mert onnan jött. 

2012. január 6., péntek

2012-01-06

Ezek pedig kitartóan részt vettek az … imádkozásban…(ApCsel 2:42)

Kapcsolat. Egy kapcsolatról szeretnék bizonyságot tenni, mely soron következő tanításunk témáját és életfontosságú hívő magatartásformáját mutatja meg nekünk, az imádságot. Azt, ami tulajdonképpen összeköt és kapcsolatban tart minket Istennel, a mi Atyánkkal.
A Jakab leveléből hallottak tehát úgy is értendőek, hogy ha szenved valaki, vegye fel a kapcsolatot Istennel. Ha örül valaki, gyorsan keresse fel Őt, és ha beteg valaki, akkor ő, és az érte legtöbbet tenni akarók, sürgősen tegyék össze a kezüket és lépjenek kapcsolatba a Teremtő és Megváltó Úrral. Tapasztalatainkat megvizsgálva, bizony szenvedéskor, örömben és betegség között, ez a megoldás, ez a „telefonálás” a sokadik helyre került, már ha egyáltalán van valakinél vonal. Hívunk ugyanis mindenkit. Szenvedésben és örömben a házastársat, a szülőt, a barátot, betegségben az orvost, vagy a mentőt, de valahogy a sok telefonálgatás között feledésbe merül az Urunkkal, Jézus Krisztussal való kapcsolatfelvétel.
         Pedig az az irigylésre méltó helyzet, mely az Apostolok Cselekedetei könyvéből ma újra hallható az ősgyülekezetről, ebből a kapcsolatfelvételből alakult ki. Mert – maradva a telefonálás mintájánál – ugyan, hiába van nekem előfizetésem, ha nem használom a készülékemet, nem fogok tudni semmit sem megkérdezni a távol élő rokonomtól. Hiába van itt, a hajdúsámsoni templomban szép gyülekezet, ha a közösség nem használja ki az imádság adta lehetőségeket, azaz nem tartja a kapcsolatot Istennel, az egész hiábavalóság. (Lovász Krisztián)

A nap gondolata:
Imádkozni nem annyit tesz, mint különböző dolgokat kérni Istentől, hanem Istent magát elnyerni, mint miden élet adóját

2012. január 5., csütörtök

2012-01-05

Ezek pedig kitartóan részt vettek az … imádkozásban…(ApCsel 2:42)

Néhány héttel ezelőtt nagyobbik fiam meglepő kérdéssel állt elém: „Apa! Istennek mennyi a telefonszáma?” Nos, ez volt az a pillanat, amikor nagyon gyorsan kellett összeszedett, érthető és hiteles választ adnom úgy, hogy volt rá kb. 2,8 másodpercem. Gondolkodás nélkül vágtam rá egyik gyermekénekünk első sorát szabad fordításban: „Kis telefonom van nekem, két összetett kezem…” azaz, valójában Istennek nincs telefonszáma, de van telefonja, amin mindig hívható.
Tágra nyitott szemmel figyelt rám a kicsi szentem, és elfogadta válaszomat. Mit tehetett volna…? De hogy mit értett meg belőle, azt hiszem, tíz éven belül kiderül. Egy biztos: kihallhatta ebből is, hogy Isten bármikor felhívható, Vele bármikor lehet beszélni, csak a kapcsolatot kell Vele megtalálni. (Lovász Krisztián)

A nap gondolata:
Az imádság lényege nem abban van, hogy Istenből óhajtunk valamit, hanem abban, hogy szívünket megnyitjuk Isten előtt. Beszélünk és állandóan érintkezünk Vele.

2012. január 4., szerda

2012-01-04

Ezek pedig kitartóan részt vettek a… kenyér megtörésében…(ApCsel 2:42)

Áldozat. Aki kitartóan részt vesz a kenyér megtörésében, az mindig látja és soha el nem felejti Jézus áldozatát. Aki kitartóan részt vesz a kenyér megtörésében, az megérti, hogy az élethez áldozathozatalokra van szükség. Áldozat nélkül nincs bocsánat. Áldozat nélkül nincs győzelem. Áldozat nélkül semmi sincs…
Hallottam a minap, hogy egy francia felmérés szerint a párizsi fiatalság 98%-a(!) érzületében az iszlám vallással szimpatizál. A válaszuk megdöbbentő: mert ott komolyan veszik az áldozathozatalt…
Lehet, hogy azért nem vagyunk olyan sokan, mi reformátusok itt Magyarországon, mert látják, hogy mi sem vesszük komolyan az áldozatot? Mindig csak a felesleget adjuk oda Istennek időnkből, pénzükből, erőnkből, odaszánásunkból. Mi lett volna, ha Ő is csak félmunkát végez, és csak a felesleget adta volna nekünk…?
Nem azt adta, hanem a legdrágábbat, Fiát, Jézus Krisztust! Hogy Vele örökké tartó boldogságban élhessek én, és te is. Engem erre tanít a kenyér megtörése! (Lovász Krisztián)

A nap gondolata:
A bűnt el lehet törölni a Megváltó vérével, és nem lehet eltakarni a vallásosság köpenyével. (Spurgeon)

2012. január 3., kedd

2012-01-03

Ezek pedig kitartóan részt vettek a… kenyér megtörésében…(ApCsel 2:42)

 Szeretet és megbocsátás. Azaz, annak a felismerése, hogy Akinek mi a vendégei vagyunk az úrvacsorázáskor, Ő épített eme alapokra jövőt. Mert Jézus Krisztus szeretete és az Atya megbocsátása árad ránk a Szentlélek által minden ilyen találkozáskor, és együttléten.
Szeretet és megbocsátás. Felismerése annak, hogy soha el ne felejtsük, hogy Jézus mutatta be az áldozatot, és egyúttal Ő maga volt az áldozat.
„… az Úrnak halálát hirdessétek, amíg eljön” - tehát el ne felejtsétek, a szent, tiszta és szeplőtelen Bárány áldozta oda magát, értünk. Engesztelő áldozattá lett az Istennek Szentje. Ézsaiás próféta fél évszázaddal korábban írta Róla: „… a mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze. Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az ő sebei árán gyógyultunk meg.”/53,5/ Pál apostol pedig, hogy „… mindenki vétkezett, és híjával van az Isten dicsőségének. Ezért Isten ingyen igazítja meg őket kegyelméből, miután megváltotta őket a Krisztus Jézus által. Mert az Isten őt rendelte engesztelő áldozatul azoknak, akik az ő vérében hisznek, hogy igazságát megmutassa… mert ahogyan ő igaz, igazzá teszi azt is, aki Jézusban hisz.”/Róma 3,23kk./ (Lovász Krisztián)

A nap gondolata:
A kobrának egy foga is elég ahhoz, hogy valakit megöljön. Egy kedvenc bűn éppen úgy megölheti lelkünket, mint a bűnök sokasága. (Spurgeon)

2012. január 1., vasárnap

2012-01-01

Ezek pedig kitartóan részt vettek a… kenyér megtörésében…(ApCsel 2:42)

Az úrvacsora a legcsodálatosabban adja tudtunkra, hogy ilyenkor közösségünk nem egymással van, hanem elsősorban is a mi Urunkkal, Jézus Krisztussal. Aki érdemtelenül is szeret. Aki méltatlanul is megbocsát. Aki felkészít engem az asztaltól való távozással arra, hogy én magam is szeressek, és megbocsássak.
Ezek a régiek, akik ott Jeruzsálemben kitartóan részt vettek, mégpedig naponta a kenyér megtörésében, halálosan komolyan vették mindezt. Szeretet és megbocsátás. Ezért is kedvelte őket az egész nép. A gonoszkodásban és haragtartásban jeleskedő világ. Nem erre van szükségünk vajon nekünk is? Amikor a rosszindulat és a kőbe vésett sérelmek diktálnak. Amikor különös elvekhez tartja magát a szánalmas ember. Szét kell nézni városunkban! És szét kell nézni gyülekezetünkben is!!! De ez a szétnézés csak és kizárólag az úrasztalától történhet hitelesen és tisztán, amikor az úrvacsorai közösség, mint Isten vendégeként való részvétel teheti helyre szívünket, gondolatunkat, sérelmeinket és botlásainkat. (Lovász Krisztián)

A nap gondolata:
Az üdvösség és bűnbocsánat csak annak az életében lesz égető problémává, aki úgy érzi, hogy a bűnösök között ő az első.